|
Szávay saját magát sorsolta Pekingben Kuznyecova ágára
2007. szeptember 18., kedd 09:40
Meglett az eredménye az elmúlt hetek Szávay-bravúrjainak: a világranglistán 23. helyen álló magyar teniszezőt igazi sztárként kezelik a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi WTA-torna szervezői. Ennek egyik bizonyítékaként Ágit kérték meg a sorsolás elkészítésére, ami azt is jelenti, hogy ezúttal csak magát okolhatja azért, amilyen ágra került. Márpedig van ok a bosszúságra, hiszen a négy közé jutásért az orosz Szvetlana Kuznyecovával játszhat.
Szávay természetesen már napok óta a kínai fővárosban van, ahol az elmúlt hetek, no meg a hosszú utazás fáradalmait egy 11 órás alvással sikerült kipihennie. Most viszont már a versenyre koncentrál, s mivel a szervezők a hatodik helyen emelték ki, ezért az első fordulóban a selejtezőből kap ellenfelet: egy új-zélandi teniszezővel játszik a 16 közé jutásért. A sorsolás szerint a nyolcaddöntő sem ígérkezik nagyon nehéznek, a negyeddöntőben aztán igazi presztízscsata vár rá, ugyanis egy hónap alatt harmadszor mérheti össze az erejét Szvetlana Kuznyecovával. Mint emlékezetes, az orosz teniszező ellen előbb sérülés miatt kénytelen volt feladni a New Haven-i finálét, majd a US Open negyeddöntőjében is összecsaptak, de akkor már ténylegesen Kuznyecova volt a jobb.
- A szervezők felkértek, hogy a sorsolást én készítsem el, amire nem panaszkodhatom, hiszen ha minden jól megy, akkor lesz alkalmam visszavágni Kuznyecovának az elmúlt két meccsét – írta internetes naplójába a magyar klasszis, aki a jelek szerint nem ijedt meg a világranglistán közben a második helyére feljött orosz játékostól, sőt mielőbb szeretne revansot venni a vereségért, amire – ki tudja – talán éppen a jövő évi olimpia városa lesz a legalkalmasabb helyszín.
Forrás: obudaisport.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szávay Ágnes, Roland Garros, sport, tenisz, szávay ági, edzésközpont, óbuda, szávay ágnes, gerinc, sérülés, roland garroson, szávay, elődöntő, miami, torna, köves gábor, szöülban, szöul, Szávay, vereség, Arn, dulko, női tenisz, ranglista, világranglista, Williams, Venus, ágnes, prága, wimbledon, szavay, agnes,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|