Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szenzációs feltámadás
sportklub.tv
2009. oktober 19., hétfő 09:43
A Fehérvár 15 perccel a vége előtt négygólos hátrányban volt, ám fordított az EBEL listavezetője ellen!

A Linz rendkívül meggyőzően játszott 45 percen keresztül, és úgy tűnt, esélyt sem hagy a fehérváriaknak. Ám a végén Ted Sator fiai örülhettek, ugyanis szinte hihetetlen utolsó harmadot produkálva legyőzték az EBEL Liga listavezetőjét. Előbb a négygólos hátrányt dolgozták le Tokaji Viktorék, majd büntetőlövésekkel megnyerték a találkozót. A Salzburgtól pénteken elszenvedett 5-2-es vereség után nem lehetett könnyű talpra állni, ám a hatalmas szívvel játszó fehérváriaknak sikerült ez is Igaz, a találkozó úgy kezdődött, ahogy az előzetes eredmények alapján számítani lehett rá, linzi vezetéssel. Robert Shearer volt eredményes. Igaz, ekkor az Alba még gyorsan, nagyon is gyorsan válaszolni tudott. Mihályi Árpád 12 másodperccel később már Westlund kapujába lőtte a korongot. Az első harmadban mindkét gárda szinte egyformán aktív volt, de a gól csak a vendégeknek jött össze. A 8. percben ismét az osztrákok jutottak előnyhöz, Martin Grabher Meier révén, majd egy perccel a vége előtt Leahy talált be. Mindkét gól emberelőnyös szituációban született. A 3-1-es linzi vezetés nem sok jót sejtetett. A folytatás sem volt sokkal jobb, ugyanis a 27. percben ismét emberelőnyből volt eredményes a Linz. Brad Purdie a negyedik osztrák fórtból a harmadik találatot ütötte. Sőt, Mark Szücs találatával már 5-1-re módosult az állás. Talán a legelvakultabb fehérvári drukkerek sem bíztak benne, hogy innen sikerül talpra állni. Pedig sikerült. A 45. percben Vas Márton emberelőnyből csökkentette a hátrányt. Sőt, úgy beindultak, hogy két perc alatt újabb három gólt szerztek, s a rendes játékidő vége előtt már 5-5-öt mutatott az eredményjelző tábla. A harmadik fehérvári találat is emberelőnyből született: az 52. percben Tokaji Viktor csökkentette kétgólosra a különbséget Palkovics passzából. Utána a fiatal titánok mutatták meg, mire képesek. Kóger, Sofron és Nagy Gergő ütője volt a kong útja, s végül az az ellenfél hálójában kötött ki. Már csak egy gólnyi különbség volt. Az extázisban szurkoló hazai közönség előtt Palkovics ütötte a döntetlent jelentő találatot.

A Linz a legutóbbi hat találkozóját megnyert, ráadásul mindet a rendes játékidőn belül. Most azonban ráadásra kényerült, amely során nem esett újabb gól, jöhettek a büntetők. Izgalmasan alakult a dolog, ugyanis három-három kísérlet után sem volt döntés. A negyedik körben Mihály lőtte be a saját büntetőjét, míg az ellenfél hibázott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier