|
Szépen gyógyul Szávay sérülése
2007. oktober 09., kedd 11:36
Szávay Ágnes combizom-sérülése szépen gyógyul: a magyar teniszező másfél hét óta először edzett.
"Többször is voltam orvosnál és azt mondták, a szervezetem annyira le van gyengülve, hogy ilyen esetben pihenőkúrára van szükség, mert ellenkező esetben komolyabb következménye is lehet annak, ha erőltetem a játékot" - nyilatkozta a 18 éves játékos, aki jelenleg a huszadik a világranglistán.
"Most vitaminokat kapok és szerencsére a lábam sem fáj már. Kifejezetten jól esett a hétfői tréning, remek volt a ritmus. Már nagyon hiányzott a mozgás, hiszen a dél-koreai torna óta nem játszottam."
 Szávay elmondta, amennyiben selejtezőt kellene játszania, akkor nem indul a jövő heti zürichi tornán: " Ha viszont szabadkártyát kapok, s erre még az utolsó pillanatban is van mód, akkor ott leszek."
A magyar tehetség másfél hete a szöuli viadal negyeddöntőjében a megnyert első és az elvesztett második játszma után sérülése miatt feladta a mérkőzést a görög Eleni Daniilidu ellen, majd visszalépett a tokiói tornától. Szávay Ágnes - aki egy éve még a 253. volt a világranglistán - az idén júliusban megnyerte a palermói tornát, negyeddöntős volt a US Openen, majd pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a pekingi verseny szeptember 23-i fináléjában legyőzte a világranglistán harmadik szerb Jelena Jankovicot. A pekingi viadal az olaszországinál jóval magasabb kategóriába tartozik.
Forrás:origo.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szávay, SzávayÁgnes, sport, Tenisz, döntő, Wimbledon, teniszmSzávayÁgnes, tenisz, Győzelem, Hitt, Benne, Sport, Franciaország, Továbbjutás, SzávayÁgnesTeniszJátékNélkülEsettKi, SzávayÁgnesTeniszLeverték, SzávayÁgnesTenisz,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|