|
Szilikonozott patkókat kapott Overdose
MTI
2010. március 22., hétfő 10:17
Újabb sikeres patkoláson esett át a hétvégén Overdose az eddigi 12 futamán veretlen magyar ló. Az 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Mikóczy Zoltán a korábban emlegetett kettő helyett már csak egy felhozó versenyt tervez a júniusi Royal Ascot derbi előtt.
"Szerencsére már egy mindennapos standard műveletként beszélhetünk Overdose patkolásáról, ami ismét jól, a várakozásnak megfelelően sikerült - mondta a Mikóczy a németországi Hoppegartenben. - Az első két lábára ezúttal is ragasztott patkókat kapott, a hátsókra pedig szögeltet, ebben nincs változás. Sőt, abban sem, hogy ismételten Stuart Packham patkolókovács végezte a műveletet. Reggel iderepült Londonból, és az esti géppel már utazhatott is haza. Most annyi újdonság volt, hogy amikor Stuart patkolta Overdose-t, a patkók és a patái közé ezúttal egy narancssárga szilikonszerű kitöltő anyag került. Korábban ez már volt zöld és fekete is. Ez a réteg védi a talpát."
A pataérzékenységgel kapcsolatban Mikóczy úgy fogalmazott, hogy most is előjött ugyan rövid időre, mivel ezúttal nemcsak a pata hordozó széléből, hanem a talpi szarurétegből is leszedett egy keveset a kovács, de - amint hozzátette - "messze-messze nem olyan mértékben, mint amihez szokva voltunk régebben, amikor Alagon még szögeléssel került a lábaira a patkó". Szmodits Zsolt állatorvos szerint a ló patája miatt már nem kell izgulni, ugyanakkor ezután is fokozottan kell majd ügyelni a patkolásra és a megfelelő talaj kiválasztására - nemcsak a munkához, hanem a versenyzéshez is -, mert egy patairha-gyulladáson átesett ló, akármilyen sikeresen is korrigálták az elmozdulást, mindig is hajlamos lesz erre.
Az elkövetkező hetek programját illetően Mikóczy azt mondta: a ló a következő időszakban fokozatosan fog gyorsulni, és körülbelül két hét múlva végezhet majd teljes értékű gyors vágtákat. "Az a legfontosabb – persze nem mindenáron – hogy Overdose-t a Royal Ascotra versenyformába hozzuk. Ma még nem lehet 100 százalékos biztonsággal állítani, hogy ez tartható. Két-három hét múlva, amikor már látjuk, hogyan bírja a fokozottabb terhelést, okosabbak leszünk." Mikóczy arról is beszélt, hogy szíve szerint két versenyt írna neki elő - "egy nagyon könnyű, önbizalom növelőt", ahol saját maguk is meggyőződhetnek arról, hogy tudja hozni a korábban mutatott formáját, és még egy, ennél esetleg erősebb mezőnyű versenyt -, az idő rövidsége, a ló edzettségi állapota és a Royal Ascot közelsége miatt azonban sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy csak egy, május közepi verseny lesz kettő helyett.
Overdose bal első lábán a tavaly április 19-i budapesti verseny után észleltek sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett. A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza. Jelenleg a Berlin melletti Hoppegarten tréningtelepén készül az idei feladatokra.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| silka - 2010-03-24 13:43:55 |
Jó kis világot élünk, már az állatokba is lehet szilikont rakatni. Remélem, nem lesz már semmi baja Dózinak, ránk férne egy kis nemzeti büszkeség :)
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
overdose, frankie dettori, Overdose, Hongkong, sprintfutam, beutazás, lóinfluenza, Frankie Dettori, lovaglás, olasz, dubai, világkupa, róma, november, futam, mikóczy, párizs, lósport, Mikóczy, lesérült, verseny, kincsem park, derby, ló, magyar, millánó, Soumillon, visszatérés, magayar, sztar, vagta, nemzeti, stohl, hujber, versenyló, gazdaság, losport, kincsem, sport, csodaló, Dolly, születésnap, SzikorRobi, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|