Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Taraba: kedden mindent elmondok
MTI
2011. április 29., péntek 13:30
Kedden a nyilvánosság előtt kívánja bizonyítani ártatlanságát Ungvári Attila doppingügyében Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója.

 A múlt heti isztambuli Európa-bajnokságon 73 kg-ban helyezetlenül végzett dzsúdós a hetek óta gyűrűző botrány kapcsán sajtótájékoztatót hív össze, melynek helyét és pontos idejét később teszi közzé. "Nem neveztek meg, de több alkalommal is körülírtak, utalva például a családomra, így gyakorlatilag az egész sporttársadalom számára beazonosítható vagyok" - mondta pénteken az MTI-nek a 27 éves Taraba. "Kedden elmondom, hogy mi történt, mivel az én szavam is ugyanannyit ér, mint Ungvári ügyvédjéé, és nem tűröm, hogy összesározzák a nevemet."

A szintén 73 kg-os Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán - utóbbin aranyérmet nyert - adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagokat. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

"Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer" - hangsúlyozta a szövetség múlt hétfői sajtótájékoztatóján Ruttner György ügyvéd. "Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében."

Az ügyben a nemzetközi szövetség (IJF) a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier