|
Távozik a Fradi rutinos védője?
sportfórum.hu
2010. július 24., szombat 08:15
Prukner László vezetőedző a csütörtöki sajtóbeszélgetésen a következőképpen értékelte a csapat körüli jelenlegi helyzetet.
- Köztudott, hogy új csapatot kellett építeni ideérkezésemkor. Nincs még teljesen kialakult keretünk sajnos, most például váratlanul felmerült Balog Zoltán távozása, ami nagy vérveszteség lenne. A védőnek külföldi kérője van, és megvan az esélye annak, hogy elszerződik. Szakmailag azért bánt a dolog, mert elkezdett kialakulni egy egységes védekező játékunk, és most így porszem került a gépezetbe.
A csapat magja kialakult, hátrulról stab ilan építkeztünk, a megfelelő kapus megszerzése után már szinte csak a csapat „elejére” kerestünk játékost, de most új feladatokat adhat Balog esetleges távozása. Ami a csapat felkészülését, fejlődését illeti, az sajnos tény, hogy ennyi idő alatt nem lehet felépíteni egy kész csapatot, de így is nagyon sok munka van az együttesben.
A rendelkezésre álló időt megpróbáltuk kitölteni a lehető legjobban, ez szerintem sikerült is, köszönhetően annak is, hogy a klub biztosított minden feltételt. Csapategységben például sokat léptünk előre, lehet, nem vagyunk tele nagynevű sztárokkal, de az egység legalább ilyen fontos, és ezen a téren nem állunk rosszul - vélekedett Prukner László.
(sportfórum.hu)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, megyeri balázs, pályán kívül, giovanni moreno, Megyeri Balázs, borsodi, hazai labdarúgás, vadkan, Eb, pofon, vanczák vilmos, licenc, NB I, Osasuna, Málaga, spanyol, Cagliari, olasz bajnokságlabdarúgás, edzőváltás, MLSZ, bundabotrány, Hernan Crespo, indiai, bajnokság, ZTE FC, játékoseladás, csőd, anyagi gondok, Fc Barcelona, Real Madrid, FIFA, MAgyarország, világranglista, Mirandes, Espanyol, Manchester United, Newcastle, Rangers, Celtic, skót bajnokság, Fletcher, bélbetegség, kihagyás, Haladás, vesztegetés, buna, Aczél, felfüggesztés, Manchester City, Chelsea, Joseph Blatter, elektronikus gólbíró, Sevilla, Getafe, spanyol bajnokság, Zaragoza, Granada, 6-3, Anglia, Magyar Labdarúgás Napja,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|