Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Teljes magyar csapat az ökölvívó Miniszterelnök Kupán
MTI
2010. április 06., kedd 14:09
A magyar ökölvívó-válogatott legjobbjaival utazik el kedden Törökországba, a kontinens egyik legrangosabb amatőr versenyére, a Miniszterelnök Kupára.

Természetesen még nincsenek olyan formában a fiúk, amilyenben a júniusi Európa-bajnokságon kell majd lenniük, de így is jó bokszot és érmeket várok tőlük - nyilatkozta Kovács László szövetségi kapitány. - Bízom benne, hogy a legjobbjaink, Kalucza Norbert, Varga Miklós, Káté Gyula, Bacskai Balázs, Szellő Imre és Darmos József is jól teljesítenek majd. "A magyar csapat az utóbbi hetekben Tatán készült, s a válogatottból többeknek is az ankarai verseny lesz az első igazán komoly megméretésük az idén.

Ilyen többek között a kétszeres világbajnoki bronzérmes, Eb-második Káté (64 kg), illetve az olimpiai és világbajnoki ötödik Szellő Imre (81 kg), akik betegséggel és sérüléssel küzdöttek februárban, az Ahmed Cömer Kupaként ismertté vált Miniszterelnök Kupához hasonló erősségű, debreceni Bocskai emlékverseny idején. A viadal erejéről mindent elmond, hogy több mint 30 ország közel 200 bokszolója küzd majd az érmekért. A szerdán kezdődő tornán a nők is szorítóba lépnek, a magyar színeket itt öten képviselik majd.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier