|
Tizenötödször bajnok a Lakers
MTI
2009. június 15., hétfő 09:51
A Los Angeles Lakers fennállásának 15. bajnoki címét szerezte meg, miután hétfőn legyőzte a házigazda Orlando Magicet, ezzel 4-1-re megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga(NBA) négy sikerig tartó döntőjét.
Ezúttal is az első bajnoki címére hajtó Orlando kezdte jobban az egyik fél negyedik sikeréig tartó finálét, és főként a török Hedo Türkoglunak köszönhetően két ponttal hozta a nyitónegyedet. A folytatásban beindult a tavalyi döntőt 4-2-re elbukó kaliforniaiak vezére, Kobe Bryant, miközben a címvédő Bostont és az alapszakaszgyőztes Clevelandet is búcsúztató floridaiak sztárja, a tavalyi zsákolóverseny óta Supermannek becézett Dwight Howard szinte észrevétlen volt a pályán. A félidőben 46-56 volt az állás.
Nagyszünet után maradt a vendégfölény, és bár a Magic mindent megtett a hatodik meccs kicsikarásáért, egyre inkább elúszni látszottak az aranyesélyek. A 61-76-ról induló utolsó felvonásban a Lakers már csak a különbség tartására törekedett, a veterán Derek Fisher és a spanyol világbajnok Pau Gasol is hozzátette a maga pontjait, így végül valóra vált az edzőként tizedik bajnoki aranygyűrűjére áhítozó Phil Jackson álma: a sárga-lila alakulat elhódította fennállásának 15. bajnoki trófeáját.
A döntősorozat legjobbjává a Lakersszel immár negyedszer diadalmaskodó Kobe Bryantet választották.
Eredmény: Orlando Magic-Los Angeles Lakers 86-99 (28-26, 18-30, 15-20, 25-23)
Legjobb dobók: Lewis 18, Türkoglu 12, Lee 12, Alston 12, Howard 11, illetve Bryant 30, Odom 17, Ariza 15, Gasol 14, Fisher 13
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4-1 a Lakers javára.
Az elmúlt tíz év bajnokai:
2000: Los Angeles Lakers
2001: Los Angeles Lakers
2002: Los Angeles Lakers
2003: San Antonio Spurs
2004: Detroit Pistons
2005: San Antonio Spurs
2006: Miami Heat
2007: San Antonio Spurs
2008: Boston Celtics
2009: Los Angeles Lakers
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nba, kosárlabdabajnokság, wadecsapata, Kobe Bryant, Lakers, NBA, kosárlabda, Bobcats, Clippers, Utah, Toronto, Tiger Woods, golf, pénz, foci, sport, leggazdagabb, miami heat, lakers, nash, vereség, Lebron James, olimpia, Bryant, sérülés, Woods, felmérés, döntő, boston, Boston, kosarlabda, tom, hanks, kobe, bryant, portland, amerika, usa, atlanta, rajatszas, atalanta, solymok, jamal, josh, messi, aranylabda, valencia, bajnook, ligaja, denver, gala, kelet, ynyugat,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|