|
Több támadást szeretne a Debrecen
MTI
2010. november 04., csütörtök 09:27
Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere szeretné, ha játékosai jobban megtartanák a labdákat és több támadást vezetnének a csütörtök este sorra kerülő PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen.
"Meghibásodott a repülőgép, amivel utaztunk, ezért kalandos volt a megérkezés, késtünk is, de remélem, ez nem befolyásolja majd a játékunkat - mondta el a Philips-stadionban tartott szerdai sajtótájékoztatóján a szakvezető. - Ellenfelünk futballistái labdabiztosak, jól passzolnak, az összecsapásnak ők az esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat legalább annyira, mint két héttel ezelőtt Budapesten."
A dvsc.hu-n olvasható beszámoló szerint Herczeg mindemellett kiemelte, hogy a Puskás Ferenc-stadionban rendezett találkozón a DVSC játékosainak energiáját lekötötte a védekezés, keveset sikerült támadniuk, s ezen mindenképpen szeretnének változtatni.
"Várhatóan az Eindhoven irányít majd a meccsen, de erre felkészültünk, s fontos, hogy fegyelmezettek és szervezettek legyünk" - zárta tájékoztatóját a klubmenedzser. A PSV-DVSC találkozó csütörtökön 21.05-kor kezdődik, a játékvezető az észak-ír Mark Courtney lesz.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|