|
Többesélyes a pénteken rajtoló hokis MOL Liga
MTI
2009. szeptember 10., csütörtök 11:48
Nincs kimondott bajnokesélyese a pénteken rajtoló közös magyar-román jégkorongligának, a hétcsapatos MOL Ligának.
Amint az az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, az előző kiírás győztese, a HC Csíkszereda nem indul, ugyanakkor a játékoskeretek alapján az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák.Docler, az Újpest, a Ferencváros, valamint a Vasas Bp. Stars egyformán bekerülhet a fináléba. Ezen öt gárda mellett a Miskolci Jegesmedvék és a román Brasov (Brassó) indul a 2009/10-es szezonban. A 24 fordulós alapszakasz pénteken kezdődik és január 17-én ér véget. Az azonos nemzetiségű klubok egymás elleni eredményei beleszámítanak a magyar, illetve a román országos bajnokság küzdelmeibe is. Január 23-án és 24-én rendezik a négyes döntőt, várhatóan az alapszakaszgyőztes otthonában. Az előző évadhoz képest változás, hogy a HC Csíkszereda mellett a Gyergyószentmiklós, a Steaua Bucuresti és az Alba Volán javarészt fiatalokból álló alakulata sem szerepel, új belépő ugyanakkor a Brassó. A szlovák Lucenec (Losonc) két héttel a rajt előtt lépett vissza, mert a szlovák szövetség nem adott indulási engedélyt számára. Nem csupán ezek a gondok: Újpesten a hűtőgép meghibásodása miatt csak októberben lehet játszani, addig idegenbe kényszerül a gárda. Amint azt Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: nagyon örültek volna, ha egy szlovák csapat is szerepel a ligában, de úgy érzik, bürokratikus okok miatt erre nem került sor. Hangsúlyozta, a cégnél csökkentek a sportra szánt keretek, a hoki mellett azonban kitartanak, két okból is. Egyrészt a sportág példát mutat a határokon átnyúló bajnoksággal mások számára is. Másrészt a jégkorong látványos fejlődésen ment keresztül, de amint azt a válogatott A csoportos kiesése is jelzi, van még lehetőség a fejlődésre, egyelőre a hosszú út közepén járnak.
"A sportág már bizonyított, és benne van az akarás, hogy még magasabbra törjön. A MOL addig kitart a hoki mellett, amíg a színvonal emelkedik. És bízunk benne, hogy lesz majd szlovák csapat is a ligában" - tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
borsodi, hazai labdarúgás, víz alatti hoki, Eger, világbajnokság, Miskolci Jegesmedvék, hoki, edzőváltás, Jégkorong, osztrák, U18, jégkorong, hokisok, osztrákok, vereség, válogatott, horvátok, női jégkorong, szlovénia, győzelem, fehérvár nyert, ob I döntő, Sapa Fehérvár, Ljubljana, EBEL, Linz, Osztrák jégkorongliga, Detroit, NHL, jégorong, Dab, Brassó, MOL Liga, női válogatott, Acélbikák, jéghoki, motor, fűtés, tél, Chicago Blackhawks, Ryan Smith, dunaújváros, magyar, új-zéland.csere, tragédia, lelátó, papp, hanyatlás, sport, budapest, élsoprt, foci, magyarország, olaszország, spanyolország, barta istván,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|