|
Tornyi Barnabás lesz a Diósgyőr vezetőedzője
MTI
2009. december 16., szerda 12:20
Januártól Tornyi Barnabás irányítja a Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának szakmai munkáját.
Erről Nagy Béla, a futballklubot működtető kft. ügyvezetője tájékoztatott szerdán. A sportvezető elmondta, hogy már korábban egymás tenyerébe csaptak, ám a Katarban dolgozó tréner kérte, hogy a megállapodás tényét ne hozzák idő előtt nyilvánosságra. Erre azért volt szükség, hogy rendezni tudja futó szerződését. A DVTK és Tornyi fél plusz egy évre szóló szerződést ír majd alá. Amennyiben a tavaszi idényben a piros-fehér alakulat kiharcolja a bennmaradást, akkor automatikusan életbe lép az egy éves hosszabbítás.
Tornyi harmadik alkalommal edzősködik majd a borsodi megyeszékhely együttesénél, feladata nem ígérkezik egyszerűnek, ugyanis a gárda jelenleg a táblázat 15., kieső helyét foglalja el. A szakember január 4-én veszi fel a munkát Diósgyőrben, addig a klub irányítói igyekeznek megállapodni azokkal a labdarúgókkal, akikről egy listát készített a leendő vezetőedző. A DVTK-t eddig Aczél Zoltán irányította, december 31-én lejáró szerződését azonban nem hosszabbítja meg a klub.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
diósgyőr, foci, sör, Videoton, Diósgyőr, Ferencváros, OTP Liga, Diősgyőr, MÁV, különvonat, dvtk, benczés, futball, miskolc, korhaz, arviz, ozonviz, tornyi, labdarugas, diosgyor, unnep, diosgyör, aczél, zoltan, mlsz, birsag, ftc, botrany, fradi, fegyelmi, zavargas, Kaláka, népzene, fesztivál, PalyaBea, SebestyénMárta, diósgyőri focista, foci diósgyőr nyíregyháza, labdarúgás, Foci, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|