Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tóth Tímea Érden folytatja pályafutását
nemzetisport.hu
2010. december 28., kedd 14:35
Az Érd csapatában folytatja pályafutását Tóth Tímea, a magyar női kézilabda-válogatott átlövője. A Vácot elhagyó válogatott átlövő önmagának is szeretne bizonyítani új klubjában.

„Nagyon motivált vagyok – nyilatkozta új klubja honlapjának a 30 éves átlövő, aki karácsony előtt jelentette be, hogy elhagyja a Vác együttesét. – Önmagamnak és mindenkinek szeretném bizonyítani, hogy nem kell engem még leírni és elfelejteni. Nagyon tetszik az a hozzáállás, amivel itt a csapatban fogadtak, biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó közösségbe kerültem."

Múltja miatt érthetően sokat várnak tőle, ám nem gondolja, hogy túlzott teher nyomná majd a vállát.

„Biztosan sokat várnak tőlem, de azt már a tárgyalások alatt tisztáztuk, hogy ne érezzem azt, hogy nekem majd itt mérkőzéseket kell eldöntenem – folytatta a Ferencváros, a Hypo és a Vác korábbi játékosa. – Ennél sokkal fontosabb, hogy játsszam a saját játékomat, Szabó Edina egyébként is azt képviseli, hogy az egész csapatnak kell jónak lennie, együtt kell jól működnie a rendszernek. Én nagyon bízom abban, hogy be tudok épülni ebbe a játékba és ezzel húzóemberré tudok válni. Minden klubban, ahol eddig játszottam, nagyon várták tőlem a gólokat, éppen ezért úgy készülök, hogy itt is sok gólt szeretnék lőni az elkövetkező mérkőzéseken."

Az idei Eb-n beugróként próbált a válogatott segítségére lenni, és reményei szerint a jövőben is képviselheti még a nemzeti színeket.

„Ha itt jó teljesítményt tudok nyújtani és valóban hasznos tagja tudok lenni a csapatnak, akkor biztos vagyok benne, hogy nem lesz a válogatottsággal sem gond. Most mindenképpen úgy érzem, hogy ezzel a munkával, amit itt végzünk, nem lehet probléma és ugyanúgy a válogatott közelébe tudok majd kerülni."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier