Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tótka Sándor: Jövőre még jobb leszek!
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
2011. augusztus 02., kedd 14:45
Bár elkiabálni vétek lenne, de egyre több jel mutat arra, hogy sok örömet szerezhet még a magyar szurkolóknak Tótka Sándor. A 2010-es év ifjúsági olimpiai bajnoka három érmet nyert a hétvégi korosztályos világbajnokságon, és mostantól teljes erővel a felnőtt MOL Kajak-Kenu Világbajnokságra készül.

Egy rendes, jól nevelt, tisztelettudó és nagyon tehetséges vidéki srác – elsőre ez a kép alakul ki az emberben, ha szóba elegyedik Tótka Sándorral. A tavalyi ifjúsági olimpián ismerhette meg az ország a nevét, ahonnan aranyéremmel a nyakában jött haza. Utána kicsit elszállt – legalábbis így fogalmaz ő –, rengeteg gratulációt kapott, díjátadókra járt, így elhitte, hogy már nagy versenyző. Ősszel és télen lazábban vette az edzéseket, nem is tudott igazán a munkára koncentrálni. A mély gödörből azonban szerencsére tavasszal kikecmergett, és most már tudja, hogy irdatlan sokat kell még edzenie ahhoz, hogy valóban jó kajakos legyen.

Július közepén olyan jól ment a felnőtt országos bajnokságon, hogy a váltó tagjaként bekerült a MOL világbajnokságon induló magyar csapatba. A hétvégi ifjúsági vébén pedig három számban három érmet nyert: aranyat, ezüstöt és bronzot.

„Az elutazás előtt sem titkoltam, hogy Németországban mindhárom számban dobogóra akarok állni, ez sikerült is, úgyhogy nagyon boldog vagyok– mesélte a két napos pihenőjét töltő 17 éves tehetség.

Mind a három döntőt vasárnap rendezték, így nagyon kemény napom volt. Ráadásul az időjárás sem kedvezett nekem, hiszen hideg, szeles, esős idő volt, miközben én a forró nyarat szeretem. 40-50 percenként követték egymást a középfutamok, illetve a döntők 200 egyesben és 200 párosban, alig-alig maradt időm a regenerálódásra. Egyesben megelőzött egy nálam idősebb és erősebb német srác, be kell vallanom, hogy az ezüsttel kicsit csalódott voltam. A páros döntőre viszont felszívtam magam és Hérics Dáviddal párban sikerült is győznünk– folytatta Tótka Sándor.

„Eddig minden a tervek szerint történik! Jól sikerült a felkészülés, a tavaszi edzőtáborozás, az első válogatón is jól mentem, és most megint összejött a győzelem. Egy kicsit megnyugodhatok, hiszen ezzel kvalifikáltam magam az év legfontosabb versenyeire. A felkészülés azonban ugyanolyan kemény marad, mint eddig volt. A cél egyértelmű: hazai közönség előtt aranyérmet szeretnék nyerni az augusztusi világbajnokságon.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei

Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier