Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Új közbeszerzési pályázat a formaruhák gyártására
Digi Sport
2012. január 31., kedd 11:36
Megvan rá az esély, hogy 140 fős legyen a magyar olimpiai csapat, de a cél természetesen nem a minél nagyobb létszám, hanem a jó helyezések.

Új közbeszerzési pályázatot írnak ki az olimpiai formaruhák gyártására, kötelező doppingismereti előadáson kell részt venniük az olimpikonoknak, edzőtábor nem maradhat el, pénz mindenre lesz a felkészülés érdekében. Londonban tízezer magyar szurkoló is lehet, bár a jegyekért küzdeni kell. Meglesz a 140 fős magyar csapat, de a cél inkább a húsz közé kerülés a nemzetek versenyében – mindezt Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mondta el a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

A magyar olimpiai csapat jelenleg 86 olimpiai kvótánál tart. Molnár Zoltán úgy számol, hogy a magyarok elérik a 140 olimpiai kvótát, bár hozzátette: "a cél nem az, hogy nagy létszámú csapattal vegyünk részt az olimpián, hanem hogy a nemzetek rangsorában megőrizzük a helyünket az első 20 között, vagyis hozzunk haza érmeket, jó helyezéseket."

A formaruhák gyártásának sorsa még nem dőlt el, mert a MOB „adminisztratív problémák miatt megsemmisítette a kiírt közbeszerzési pályázatot”. Molnár Zoltán jelezte: „ma kiírjuk újból."

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a doppingellenes küzdelem fontos részének nevezte, hogy - a minimum három vizsgálaton túl elrendelték azt is -, hogy minden sportolónak és szakembernek kötelező részt venni legalább egy felvilágosító előadáson az olimpiáig. Mint mondta, „ez meglehetősen sok ismeretet hordozó eljárássorozat, ahol nem csak a dopping veszélyeire hívjuk fel a figyelmet, hanem meg kell ismerni és tanulni az adminisztrációs eljárások menetét is. Athén után egy életre megtanultuk, milyen súlyos károkat tud okozni akár egyetlen doppingeset is a magyar csapatnak."

Az olimpiai felkészüléssel kapcsolatban Molnár Zoltán kiemelte, „a legfontosabb feladatunk most az, hogy segítsük a sportolókat, a szakembereket, hogy folyamatosan eljussanak hozzájuk a támogatások. Nem maradhat el edzőtábor, nem maradhatnak el versenyek, hiszen kvalifikációs feladataink is vannak bőven.

Az olimpiai részvételt kiharcoló versenyzők különleges státusáról elmondta: „egy kvótát szerzett sportoló esetében elsőként azt nézzük meg, mennyi Gerevich-ösztöndíjat kapott, ha kapott egyáltalán és azt kiegészítjük minimum nettó 100 ezer forintra. Ha e fölött volt az ösztöndíj, akkor 40-50 ezer forinttal egészítjük ki, hogy minden sportoló anyagi gondok nélkül, zavartalanul készülhessen az olimpiára. Három hónapra visszamenőleg is folyósítunk.”
A MOB előfinanszírozza az idei versenyeket és edzőtáborokat, ahogyan teszi ezt például Csonka Zsófia sportlövő, és más sportolók, sportágak esetében is. Molnár Zoltán így fogalmazott: "oda is folyósítunk támogatásokat, ahol hiányosságok vannak az elszámolásban."

A MOB főtitkára szerint több mint tízezer magyar nézője lehet Londonban az olimpiának: „a férfi kézilabda-válogatott, a női és férfi vízilabda-válogatott mérkőzésein két-háromezer magyar szurkoló biztosan jelen lesz”. Mint fogalmazott, „elég nagy bajban van az utazási irodánk, a Pegazus, mert nincs annyi jegy, mint ahány érdeklődő kíváncsi az eseményekre. Éppen ezért azon dolgoznak, hogy újabb és újabb jegycsomagokat igényeljenek a szervezőbizottságtól. Éppen a napokban tudtak jegyeket szerezni Berki Krisztán döntőjére, meglehetősen borsos áron.  De nem is a jegyekkel, hanem inkább a londoni szálláshelyekkel van gond, mert azok meglehetősen drágák."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier