|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Új nevek a futballbotrányban
MTI 2009. november 22., vasárnap 14:30
Németországban egyre több gyanúsított játékos, illetve klub neve merül fel a héten kirobbant labdarúgó bundabotrányban, ugyanakkor egyre több a cáfolat is. A vasárnapi német újságok a Bild előző napi információjával ellentétben a botránnyal kapcsolatban az Újpest nevét egyáltalán nem említették.
Az európai futball történetének legnagyobb megvesztegetési botránya változatlanul az első számú hír az országban azok után, hogy a bochumi államügyészség és a rendőrség pénteken a nyilvánosság elé tárta: egy nemzetközi bűnbanda tagjai kilenc országban - köztük Magyarországon is - több mint 200 első-, és alacsonyabb osztályú mérkőzések, továbbá nemzetközi kupatalálkozók eredményét igyekeztek befolyásolni, hogy a különböző fogadásokkal busás haszonra tegyenek szert. Ebből a célból pedig állítólag játékvezetőket, játékosokat, edzőket, illetve klubvezetőket vesztegettek meg. A bochumi ügyészség szerint Magyarország 13 első osztályú mérkőzéssel szerepel a gyanúsított országok listáján, és a Bild ennek kapcsán szombaton az Újpestet említette. A vasárnapi újságok a magyar klub által is határozottan cáfolt információt nem erősítették meg, az állítólag érintett külföldi klubok közül csak a törökországi Fenerbahcéről tettek említést. Ezzel szemben a németországi klubokat a sajtó egyáltalán nem kímélte. A vasárnapi lapok már több alacsonyabb osztályban, illetve a regionális ligában játszó egyesületet említettek név szerint is. A legtöbbet hangoztatott csapat a VfL Osnabrück, továbbá az SSV Ulm, valamint a Würzburger Kickers, sőt az utóbbiból állítólag már egy játékost őrizetbe is vettek. A gyanúsított egyesületek ugyanakkor sorra cáfolták állítólagos érintettségüket. Theo Zwanziger, a Német Labdarugó Szövetség (DFB) elnöke a vizsgálat lezárulta után a bundabotrányban érintett játékosok, illetve klubvezetők gyors és szigorú megbüntetését ígérte. A DFB vezetője azt hangoztatta, hogy minden eszközzel segíteni kívánják az ügy mielőbb és teljes feltárását. Zwanziger szerint örökre el kell távolítani a labdarúgás területéről azokat az embereket, akik a futballt bűnös céljaik megvalósításának eszközeként igyekeznek felhasználni. Németországban állítólag 32 alacsonyabb osztályú mérkőzésen történt megvesztegetés. Az országban nem ez az első ilyen jellegű botrány, 2005-ben már lelepleztek egy hasonló - méreteit tekintve azonban jóval kisebb - ügyet, amelynek főszereplője a többszörösen megvesztegetett Robert Hoyzer játékvezető volt. Hoyzert később két és fél évi börtönre ítélték. Az akkori botrány több megvesztegetője - köztük egy Berlinben élő horvát testvérpár - a mostani bundázásban is kulcsszerepet játszott. A legújabb megvesztegetéseket élesen elítélte a német igazságügyi miniszter. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger úgy vélte, hogy minden eszközzel fel kell lépni az ilyen jellegű manipulációkkal szemben, az érvényben lévő büntetőjogi szabályok szigorítását azonban elutasította. A nemzetközi korrupcióellenes szervezet, a berlini székhelyű Transparency International helyi tagozata arra szólított fel a labdarugó szövetséget: a történtek után német csapatok bizonyos országok egyesületeivel ne álljanak ki baráti mérkőzésekre.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, Chelsea, foci, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, borsodi, hazai labdarúgás, Hodgson, angol válogatott, futball, Eb, fiorentina, rossi, menesztés, kirúgták, Barcelona, játékosok, fizetés, David Beckham, London, ukrán maffia, lengyelek, van Persie, Arsenal, Morosini, temetés, Livorno, Ronaldinho, értéke, ára, muamba, szív, kórház, Pelé, Neymar, Messi, Lescott, Manchester City, Lemsip, Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, Cole, Defoe, Tottenham, sambaát banánnal, banánnal focistát, Moszkva, ronaldo vesztett, 8ponttal zárult meccs, Maradona, Nápoly, adócsalás, hatóság, mlesz, szigorítás, licenceljárás, Honvéd, feljelentés, Parma, FIFA, reac, meccsek, bíróság, Manchester United, Ajax, európa liga,
|
|