|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Újabb győzelemre törne a Manchester United
MTI 2009. május 15., péntek 09:45
Tíz év után először ismét saját közönsége előtt ünnepelhet bajnoki címet a Manchester United, amely az angol labdarúgó Premier League 37., utolsó előtti fordulójának szombati nyitómérkőzésén az Arsenalt fogadja.
Sir Alex Ferguson irányításával már tízszer értek a csúcsra a Vörös Ördögök, de eddig mindössze egyszer, az 1998/99-es szezonban hozta úgy a sors, hogy az Old Traffordon sikerült begyűjteniük a végső sikerhez szükséges pontokat. A többi esetben kénytelen voltak idegenben ünnepelni vagy úgy lettek elsők, hogy pályára sem léptek, s a riválisok botlásának köszönhetően ülhettek a trónra. A címvédő és hat pont előnnyel listavezető manchesterieknek a szombati mérkőzésen mindössze egy pontra van szükségük ahhoz, hogy megszerezzék a klub történetének 18. bajnoki címét, s ezzel beérjék az örökrangsorban még egyedüliként éllovas FC Liverpoolt. Persze ehhez várhatóan az Arsenalnak is lesz egy-két szava: a londoniakat fűti a visszavágás vágya, ugyanis a Bajnokok Ligája elődöntőjében 4-1-es összesítéssel búcsúztatta őket az MU. A kiesés elleni küzdelem is tovább zajlik, igencsak szokatlan, hogy két fordulóval a zárás előtt még nincs biztosan búcsúzó együttes. Ebben a harcban két, magyar futballistát is foglalkoztató csapat is érdekelt: Halmosi Péter Hull Cityje a Bolton Wanderers, Fülöp Márton Sunderlandje pedig a Portsmouth otthonában próbál "életmentő" pontot vagy pontokat szerezni. Gera Zoltán gárdája, a Fulham is egy kiesés ellen küzdő csapatnál, a Newcastle Unitednél vendégszerepel.
Premier League, 37. forduló: Manchester United-Arsenal 13:45 ó vasárnap: West Bromwich Albion-FC Liverpool 14:30 ó hétfő:
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Duna, fürdőzés, tilos, fürdőhely, bírság, M3, baleset, szalagkorlát, kamion, elsodorta, Ártánd, NAV, razzia, kamionosok, taxirendelet, demonstráció, taxi, Jennifer Love Hewitt, ruhatár, divat, ciki, öltözék, Ashley Green, Jelenés, Alkonyat, filmszerep, Hilary Duff, szülés, fogyókúra, Mark Wahlberg, Dwayne Johnson, Pain and Gain, csillag születik, finálé, döntő, Czanik Balázs, nyaralás, jótékonyság, gyereknap, horror labirintus, Sp, Flour Tomi, london, olimpia, étkeztetés, kézilabda, női válogatott, Eb, Azerbajdzsán, Kalocsai Henrik, atléta, olimpikon, BKV, nyomozás, hűtlen kezelés, csalás, Áder János, médiatörvény, eljárási hiba, bkv, veszteség, menetdíj, jánossomorja, gázpalack, robbanás, életveszély, Pátyod, autóbaleset, sebesült, toroczkai, vádemelés, bank center, autósüldözés, körözés, körözött, piroslámpa,
|
|