Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Újpesten sem tört meg a debreceni átok
nemzetisport.hu
2011. április 11., hétfő 12:50
A labdarúgó NB I 22. fordulójának vasárnapi rangadóján a DVSC-TEVA hiába vezetett kétszer is az Újpest otthonában, a lila-fehérek Jarmo Ahjupera révén mindkétszer egyenlíteni tudtak, így továbbra is várat magára a címvédő első szezonbeli vendégsikere.

A hazai pályán jónak mondható mérlegű (6 győzelem és 3 döntetlen mellett csupán 1 egyszer kikapó) Újpest fogadta az idegenben még nyeretlen(!) címvédő DVSC-TEVA-t (9 mérkőzésen mindössze három döntetlenre futotta a hajdúságiak erejéből).

A papírforma mégis a vendégek sikerét ígérte inkább, hiszen a debreceniek minimális célkitűzése a 2. hely, míg az újpestiek csak a 12. helyen szerénykedtek, és ennek megfelelően a vendégek kezdtek veszélyesebben. Bár Yannick távoli lövése és Coulibaly fejese még nem okozott túl nagy riadalmat a hazai szurkolóknak, a 12. percben már a hálóban táncolt a labda: Ramos nagyszerű indítását Rubus mellett lekezelte, majd a jobb alsóba lőtt a francia támadó. 0-1

A gólt követően azonban nem az újabb debreceni rohamok jöttek, hanem a gyors hazai akciók, és még mindig nem telt el az első negyedóra, amikor egyenlíthettek volna a lila-fehérek, Lázár 19 méteres lövése azonban centikkel elkerülte a jobb alsót.

A 20. percig két újabb hazai lehetőség maradt ki, előbb Rubus távoli lövését a levegőben úszva hatástalanította Verpecz, majd Mitrovics két szép cselt követően lőtt a bal alsó sarok mellé, ezután azonban negyedóra viszonylagos eseménytelenség következett.

A kissé visszaálló csapatok közül a vendégek nyugodtak meg jobban, és erre kis híján rá is fáztak, ám Rubus egy szöglet után berobbanva 4 méterről az üresen maradt kapu fölé belsőzött.

Az utolsó percekre megint élénkebbek lettek a hazaiak, előbb Takács léc alá tartó szabadrúgását kellett Verpecznek védenie, majd Lázár került ziccerbe Böőr szép passza után, de 14 méterről a jobb alsó mellé helyezett. Nem bírta ki ugyanakkor kapott gól nélkül a félidőt a Debrecen, a 47. percben a sokadik Mitrovics szabadrúgást Takács fejelte keresztbe, Ahjupera pedig érkezett, és 5 méterről, jobbról a jobb sarokba fejelt. 1-1

A folytatásban előbb Mijadinoszki lesgólja borzolta kicsit a kedélyeket, majd Lázár lövésénél kiáltottak többen kezezést, de újabb gól még Balogh veszélyesen pattogó löketéből sem született, így az utolsó fél órára 1-1-es állás mellett fordultak a csapatok.

Na, sokáig nem maradtak gól nélkül a szurkolók, igaz, ismét nem a hazaiak örülhettek: Coulibaly tört be a 16-oson belülre, ott pedig Takács felborította. A megítélt tizenegyest Czvitkovics magabiztosan a másik irányba vetődő Balajcza mellett a jobb sarokba lőtte. 1-2

Ezután azonban ezúttal nem a hazaiak akarata érvényesült, sőt, a vendégek kontráiból Coulibaly révén többször is növelhették volna előnyüket, így az utolsó tíz perc előtt továbbra is 1-2-t mutatott az eredményjelző.

De a hazaiak nem adták fel! A 82. perc Ahjupera szánta el magát lövésre 18 méterről, és ballábas lökete után a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 2-2

Az utolsó percekben mindkét együttes eredménytelenül próbálkozott, így végül egy ponttal gazdagodott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier