|
Újpest-Steaua,elhalaszthatják a mérkőzést!
MTI
2009. július 23., csütörtök 09:40
Akár el is halaszthatják a Steaua-Újpest Európa Liga selejtező mérkőzést amiatt, hogy a bombariadó volt az éjszaka abban a hotelben, ahol a román futballcsapat tagjai voltak elszállásolva - közölte reggeli híradásában a Realitatea román hírtelevízió.
A televíziós csatorna arról adott jelentést, hogy a bukaresti együttesnek az utcán kellett töltenie az éjszaka nagy részét, miután bombariadót rendeltek el szállodájukban. Az adó először a prosport.ro internetes portálra hivatkozva, majd budapesti tudósítójának egyenes adású tudósítása alapján számolt be az esetről. Eszerint ki kellett üríteni az épületet, és a román labdarúgóknak éjszaka egy órától hajnali öt óráig az utcán kellett várakozniuk, csak ezután térhettek vissza szobáikba. A prosport.ro újságírói szerint a hotel környékén lévő utcákon sok Újpest-szurkoló van, aki "megtámadja" a román rendszámú gépkocsikat.
A Realitatea bemondója megállapította, hogy rendkívül feszült hangulatban várják mindkét tábor hívei a mérkőzést. Ezt bizonyítja az is, hogy a vendégszurkolók egy csoportja - amely busszal utazott Magyarországra - még a határ elérése előtt összetűzött a román rendfenntartó erőkkel Arges megye egyik helységében.
A Realitatea bemondója megkérdezte budapesti tudósítóját, hogy valóban van-e esélye a meccs elhalasztásának. A tudósító szerint erről az UEFA-nak, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségnek kell döntenie, de - mint hozzáfűzte - nincs sok esélye a halasztásnak.
A BRFK sajtóügyletese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy bombariadó volt egy fővárosi szállodában csütörtökre virradóan, de a hotel nevét nem közölte. A rendőrök a szálloda vendégeit a testi épségük megőrzése érdekében kikísérték az épületből, majd átvizsgálták a helyiségeket, de robbanószerkezetet nem találtak. A Roosevelt téri Sofitel szálloda munkatársa az MTI-nek megerősítette, hogy a román labdarúgók náluk szálltak meg, de sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy volt-e bombariadó az éjjel a hotelben.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|