|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Usain Bolt minden idők legjobban fizetett atlétája lett
MTI 2010. augusztus 25., szerda 09:30
Minden idők legjobban fizetett atlétája lett a jamaicai Usain Bolt a Puma sportszergyártó céggel kötött új szponzori szerződése által.
Ezt Jochen Zeitz, a német vállalat ügyvezetője jelentette be, aki azonban a 3 évre, 2013 végéig szóló megállapodás anyagi hátterét nem hozta nyilvánosságra. "Ő egy igazi világsztár, s most már ennek megfelelően is keres" - mondta az üzletember. Az eddigi legjobban kereső atléta a rúdugró Jelena Iszinbajeva volt, az orosz olimpiai bajnok öt évre 7,5 millió dollárt kap a kínai Li Ning sportszergyártó cégtől. A Puma vezetője azt is elárulta, hogy a cég olimpiai kampányának is Bolt lesz a központi figurája, s számítanak a segítségére a futócipők és egyéb ruházatok fejlesztésében. A 24 éves futó a pekingi olimpián és a tavalyi berlini világbajnokságon is világcsúccsal nyerte meg a 100 és a 200 métert, s két évig veretlen maradt, ám idén augusztus 6-án, Stockholmban kikapott 100 méteren legnagyobb riválisától, az amerikai Tyson Gay-től, majd néhány nappal később bejelentette, hogy sérülés miatt az idén többet már nem versenyez, így a Nemzetközösségi Játékokon sem áll rajthoz. "Természetesen sajnáljuk, hogy idén már nem láthatjuk őt futni, ám mindannyian tudjuk, hogy a 2011 és 2012 a két igazán fontos év a számára" - mondta Zeitz.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
atlétika, maraton, száz éves, indiai, hopp-parádé, derek miles, tegu, rúdugrás, vb, kalapácsvetés, Orbán Éva, budapest, félmaraton, sport, madarász, kizárták, Japán, katasztrófa, adomány, Farkas Györgyi, hétpróba, pars krisztián, fazekas, magasugrás, Minczér Albert, Kiss Dániel, Budapest, Powell, Atlétika, berlin, kővágó, Bolt, sérülés, pihenő, bolt, diamond leauge, atlétika, bronz, elődöntő, kiss, óvás, pars, eb, Eb, döntő, futás, semenya, atletika, powell, 100meter, felepules, olimpia, vilagbajnok, futas,
|
|