Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Úszó Eb: Jakabos sejtette, hogy nem jut tovább
nemzetisport.hu
2010. augusztus 11., szerda 10:49
200 m vegyesen Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is továbbjutott, Jakabos Zsuzsanna bár a hetedik időt úszta, nem lehet ott a középdöntőben. Jakabos számított rá, hogy ez lesz az eredmény, a másik két magyar lány pedig elégedetten nyilatkozott.

„Gondoltam, hogy ez lesz, mivel a két másik magyar lánynak sokkal jobb az egyéni csúcsa, mint nekem. Próbáltam egyéni csúcsot úszni, nagyon erősen kezdtem. Ez nagyon fájdalmas így. Annyira elfáradtam, hogy a célba érés után le kellett ülnöm. Mindkét másik magyar lány remekül úszott, így nem juthattam tovább" – nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna.

Verrasztó Evelyn az első, míg Hosszú Katinka a második helyen jutott a középdöntőbe, nem csoda, hogy mindketten elégedetten nyilatkoztak a futamuk után.

„Bentről nagyjából lehet érezni, hogy milyen időt úszik az ember, de azért biztosra kell menni. Nem lehet teljesen kiengedni" – mondta Hosszú Katinka. „Nem hiszem, hogy bármelyikünknek ez lett volna a maximum, meglátjuk, mi lesz délután a középdöntőben" – vélekedett Verrasztó Evelyn.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier