|
Uszonyosúszó Világkupa Hajdúszoboszlón
2010. március 06., szombat 08:42
Hétvégén, március 5-7-e között kerül megrendezésre a CMAS Világkupa magyarországi fordulója, a hajdúszoboszlói Árpád Uszodában. A versenyt a CMAS Nemzetközi Búvárszövetség megbízása alapján a Magyar Búvár Szakszövetség és a Debreceni Búvárklub közösen bonyolíthatja le immáron ötödik alkalommal.
A nevezések alapján az eddigi legrangosabb viadal kerül megrendezésre, mivel 16 ország 47 csapatának, közel 300 sportolója jelezte indulási szándékát a versenyen. A csapatok pénteken délután kezdik meg a programot – regisztrációval és a felszerelések ellenőrzésével. Ekkor már edzési lehetősége is van a résztvevőknek. A verseny szombaton, március 6-án 9:00 órakor kezdődik, ahol a felnőtt és junior versenyzők 11-11 versenyszámban mérik össze tudásukat és gyorsaságukat.
A Világkupával párhuzamosan rendezik meg a 14. Europarty versenyt is, melyen további 4 versenyszámban állhatnak rajthoz a versenyzők. A neves külföldi versenyzők mellett a teljes magyar válogatott is vízbe száll, több ígéretes magyar sportoló társaságában. Ez a verseny meghatározó állomása az idei világversenyekre történő felkészülésnek. A verseny megtekintése az érdeklődők számára ingyenes.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
búvárúszás, világcsúcs, folyó, búvárok, megtalálták, beugrott, búvár, fénykép, buvar, verseny, szentendre, katasztrofa, tisza, Magyar, Búvár, Octopus, Holttest, Feldarabolt, Brazil, autolopás, autovadasz, kupa, buncselekmeny, rendorseg, vb, 2010, eredeti, masolat, millio, kajak, kenu, vilagkupa, negyes, noi, janics, natasa, nyeremeny, mol, inter, roma, olasz, milito, ottusa, okolvivas, ankara, torokorszag, miniszterelnok, futsal, donto, foci, labdarugas, mexiko, öttusa, ritmikus, gimnasztika, berek, irina, balatonátúszás, révfülöp, balatonboglár, gyurta, dani, uszas, aranyerem, uszonyos, úszás, eger, daniel, cseh, balatonatcsuszas, balaton, tel, rendezveny, schirilla, duna, jeg, kitadzsime, koszuke, szuperdressz, vilagcsucs, kanyo, denes, vitorla,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|