|
Vasas-vereség hazai medencében
MTI
2008. december 14., vasárnap 07:00
Váratlan hazai vereséggel folytatta szereplését az Euroliga főtáblájának második csoportkörében a Vasas, amelyet a belgrádi Partizan győzött le egy góllal a Komjádi uszodában szombat este.
Eredmény, Euroliga, D csoport, 2. forduló:
TEVA-VasasPlaket - Partizan Beograd (szerb) 7-8 (1-3, 3-2, 2-1, 1-2)
A magyar góldobók: Hosnyánszky, Tóth M. 2-2, Varga Dénes, Kis G., Varga Dániel 1-1
Roppant gyengén, sok hibát elkövetve kezdett a Vasas, nem csoda, hogy tetemes hátrányt szedett össze rövid idő alatt: mondhatni villámrajttal 3-0-ra húzott el a vendégegyüttes, amely egészen a félidőig egyet megőrzött előnyéből (4-5). A lassan magához térő magyar bajnok az egyik olimpiai bajnoka, Hosnyánszky Norbert két pompás találata révén a harmadik negyedben nemcsak egyenlített, hanem végre a vezetést is megszerezte (6-5). Ha él emberelőnyök adta lehetőségeivel, tovább növelhette volna a különbséget az angyalföldi alakulat, csakhogy nem ezt tette, s kiegyenlített a Partizan.
Sőt - már a negyedik negyedben - kezdett baljóssá válni a helyzet: az elpocsékolt hazai helyzeteket megbosszulva a belgrádiak kétszer is mattolták Nagy Viktort (6-8). Varga Dániel nagyszerű egyéni megmozdulás végén még szépíteni tudott, az egyenlítés azonban elmaradt, így a piros-kékek a továbbjutást jelentő első vagy második hely megszerzéséért zajló vetélkedésben elveszítették azt az előnyüket, amit az első csoportkörben, Egerben aratott 9-7-es győzelemmel harcoltak ki.
Földi László, a Vasas vezetőedzője:
"Ennyi hibával ilyen szintű csapattal szemben nem lehet nyerni! Álmosan játszottunk, és nem tudom ennek miértjét, ezt mielőbb ki kell elemeznünk alaposan. A Partizan az elején elment, mi meg futottunk az eredmény után, ami rengeteg energiát emésztett fel, gyengítette a koncentrációt. Sok-sok fórt, helyzetet elrontottunk, ez határozta meg a meccs kimenetelét."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, olimpia, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Szeged, Vasas, Vodafone ob, Málta, szeged, verekedés, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Rusorán Péter, omiliai bajnok, Tokió, Magyar, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, Török, vízilabda, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, Kemény, hollandok, Eindhoven, olaszok, Magyarország, VOLVO Kupa, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, Kásás Tamás, Szeged Beton, OB, veretlen, Eger, országos bajnokság, döntetlen, vállsérülés, Nagy Viktor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|