|
Visszavágott a Szolnok
hir24.hu
2012. február 01., szerda 10:53
90-81-re győzött a Szolnok Olaj együttese a francia Chalon ellen az EuroChallenge férfikosárlabda kupa negyedik fordulójában.
A középdöntős szakaszban már találkozott egymással a két együttest, akkor a gall csapat hazai pályán egy remek utolsó negyednek köszönhetően 85-64-es csapást mért a Tisza-parti együttesre.
A magyarok most hazai pályán próbáltak meg revansot venni a franciákon, egy negyedet követően azonban nem úgy tűnt, hogy ez sikerülni fog. Rosszul kezdett a Szolnok, szűk nyolc perc elteltével már 20-5-re vezettek a vendégek. A második negyedben kevesebb, mint négy minutum elegendő volt az első játékrészben összeszedett kilencpontos hátrány ledolgozásához, Gay és Báder vezényelték le a nagy feltámadást, a félidőre pedig már 43-40 volt ide!
A második félidő elején kicsit meg tudott lépni ellenfelétől az Olaj, azonban a Chalon visszakapaszkodott a meccsbe, így az utolsó tíz percnek 62-61-ről vágtak neki a felek. Az utolsó negyed elejét újra nagyon megnyomta a hazai együttes, majd magabiztosan őrizte előnyét és végül 90-81-re nyerni tudott. A Chalon és a Szolnok is 2/2-es mérleggel áll jelenleg a J csoportban.
A Tisza-partiak egy hét múlva a belga Okapi Aalstarhoz látogatnak.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bajoki, arany, Olaj, szolnok, Baunok, kegyetle, gyilkosság, jegyzőkönyv, kosárlabda, férfi kosárlabda nb 1, meteorológia, zivatar, záporok, tűz, nádas, szolnok megye, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, lakástűz, Szolnoki Olaj, Eurochallenge, Debrecen, Szolnok, boltos, harapás, támadás, lopás, jegyző, martfű, bűncselekmény, tiszaföldvár, baleset, autó, nyomásmérő, gáz, halott, szerelő, Magyar Kupa, Paks, címvédés, allergia, beteg, tavasz, virágzás, fák, tisza, fiú, eltűnt, szórakozás, lezárás, tűzoltóság, nádas égett, jászságban, vonatgázolás, Gyömrő, Szolnoki olaj, eurochallenge, lettország, evezőverseny, magyarok ezüstérmesek, Mezőtúr, motoros, karambol, halálos, Erochallenge, Venstpils,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|