|
Visszavonul Erdei a Cloud-meccs után?
hirstart.hu
2011. november 10., csütörtök 09:20
Fontolgatja a visszavonulást Madár, de az ökölvívó világbajnok csak a Cloud elleni harc után dönt véglegesen pályafutásának végéről.
Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú ökölvívó világbajnok csak a Tavoris Cloud elleni, december 31-én (magyar idő szerint már az újévben) sorra kerülő félnehézsúlyú címmérkőzést követően dönt arról, hogy befejezi-e a pályafutását.
"Jelenleg minden erőmmel és tudásommal a soron következő ellenfelemre, az IBF világbajnoki cím elhódítására szeretnék koncentrálni" - idézi a 37 éves Erdei szavait az a közlemény, amelyet a menedzsmentje szerdán juttatott el az MTI-hez. A mind a 33 profi mérkőzését győztesen (18 KO) megvívó öklözőről egy, a Népszavában kedden megjelent interjú kapcsán "terjedt el", hogy az újévi összecsapást követően visszavonul.
"A visszavonulásomról kizárólag a mérkőzés után szeretnék dönteni, már csak azért is, mert ahogy hallottam, egy győzelem esetén Bernard Hopkins is szívesen vállalna címegyesítő mérkőzést. Tehát bármi lehetséges. Ugyanakkor ezek opciók, ami fix, az Tavoris Cloud, és a december 31-én sorra kerülő gálameccs. Köszönöm a sok-sok ember támogatását és bíztatását, nagyon sokat jelent és szükségem van rá, mivel életem egyik legnagyobb megmérettetésére készülök" - tette hozzá Erdei.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
flamingo, budapest, állatkert, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, tűz, nádas, szolnok megye, gólya, tavasz, erőszak, gyermek, bántalmazás, gázolás, négyen, zebra, XIV. kerület, autós, Erdei Zsolt, Madár, címmérkőzés, boksz, madárinfluenza, Vietnám, H5N1, áldozat, kacsatelep, Debreczeni Zita, Sugarbird, Civergirls, Zimány Linda, börtön, áram, kerítés, Tiszalúc, elektromos, gyerekek, Pa-Dö-Dő, Falusi Mariann, Lang Györgyi, karácsony, Hongkong, Wolf Kati, Madarász utca, kórház, samantha, ronson, lindsay, lohan, Cloud, bokszmeccs, elmarad, sérülés, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, Erdei, Tavoris Cloud, szilveszter, HBB, Hobo, Földes László, búcsúkoncert, Holdviola, Vándorfecske, Madárka, lemezbemutató, iskolaigazgató, pofozkodás, Kaposvár, vádemelés, erdei zsolt, madár, cloud, felkészülés, Jean Pascal, box, okostelefon, korosztályok, használat, Erdei zsolt, anaheimi gála,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|