|
Vizes vb - Indulás előtt, ruhagondok után a magyar úszók
MTI
2009. július 21., kedd 11:37
- Rendben van minden, így a "ruhaügy" is lezárult a magyar úszók házatáján, akik csütörtökön repülnek el Rómába, a vizes világbajnokságra, ahol versenyeik vasárnap kezdődnek.
"Túl vagyunk a dresszmizérián- adott helyzetjelentést Kiss László szövetségi kapitány kedden az MTI-nek. - Szerencsére győzött a józan ész, végül is nem nekünk kellett, vagy 180 nemzeti szövetség képviselőivel egyetemben, személyesen kiutaznunk az olasz fővárosba, hogy a FINA, a nemzetközi szövetség lepecsételje, ezzel jóváhagyja azokat az úszóruhákat, amelyekben a versenyzők indulhatnak a világbajnokságon. Ez a feladat a sportszergyártó cégekre maradt, amúgy teljesen logikusan. A mieink - bár a lehetőséget megkapták az alkalmi mezcserére - maradtak a szövetség régi partnere, az Arena termékeinél, a szerintem a világon a három legjobb közé tartozó X-Glide típusban fognak úszni valamennyien."
A szakvezető elmondta, hogy ebben a modellben gyakorolhatott az elmúlt hetekben a római úszóküldöttség mind a 16 tagja, valamennyien megkapták a rájuk szabott, és lepecsételt, hivatalos vb-dresszt, a további engedélyezett darabokat kint, Rómában kapják majd meg.
"Egy példány nem elég, hiszen csak pár alkalmat bírnak ki ezek a szupermodern úszóruhák, néhányszori használat után tönkremennek, tehát több példány is kell belőlük, hogy ne legyen gond Rómában. Amúgy 20 perccel a versenyük előtt kell az úszóknak jelentkezniük az úgynevezett first call roomban, ahol a FINA-ellenőrök megnézik, alaposan leellenőrzik a viselni óhajtott dresszt, hogy teljesen rendben van-e, csak egyet hord-e az illető, s ha megvan a rábólintás, akkor mehetnek át a másik szobába, a last call roomba, innen vonulnak ki a starthoz, amikor szólítják őket."
Kiss László amúgy - szavai szerint - "látatlanban" elfogadná a világhírű sportági szaklap, a Swimming World Magazine friss számában megjelent jóslat "eredményhirdetését", amely szerint a magyar úszók közül ketten, Cseh László és Gyurta Dániel lesz dobogós a római vb-n, ráadásul úgy, hogy utóbbi ezüstérmes lesz 200 m mellen, Csehet pedig a szakmai vélekedés szerint a 200 m pillangó és a 200 m vegyes második helye után világbajnokká avatják 400m vegyesen.
"Örülök, ha így gondolják az amerikaiak, bár én nem szeretek jósolgatni, inkább csak a reményeimről beszélek. Tartom azt, hogy három érem benne van a csapatunkban, de persze lehet több is, az élet átírhatja, túlteljesítheti a várakozásainkat. Én hiszem továbbra is, hogy Cseh Laci, Gyurta Dani és Kis Gergő a dobogóra állhat, és mellettük Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka is közel lehet az éremhez" - mondta a szövetségi kapitány.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, olimpia, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Szeged, Vasas, Vodafone ob, Málta, szeged, verekedés, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Rusorán Péter, omiliai bajnok, Tokió, Magyar, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, Török, vízilabda, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, Kemény, hollandok, Eindhoven, olaszok, Magyarország, VOLVO Kupa, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, Kásás Tamás, Szeged Beton, OB, veretlen, Eger, országos bajnokság, döntetlen, vállsérülés, Nagy Viktor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|