|
Vladimír Weiss személye garancia a szlovákoknál
MTI
2009. szeptember 10., csütörtök 13:55
Szlovákia ezúttal nem a "téli futball", vagyis a jégkorong, hanem a labdarúgás miatt úszik a boldogságban. Vladimír Weiss válogatottja ugyanis a belfasti Windsor Parkban, az európai vb-selejtezők 3. csoportjában 2-0-ra győzött szerdán a házigazda északírek ellen, ezzel az ország önállóvá válása óta először karnyújtásira került ahhoz, hogy világeseményre kijusson.
A Stanislav Sesták és Filip Holosko találataival kiharcolt győzelemmel a szlovák alakulat csoportelsőként öt ponttal vezet Szlovénia előtt, s a sorozat végén közvetlen üldözőjét hazai környezetben fogadja, majd pedig Lengyelországba utazik. Vladimír Weiss szövetségi kapitány nem először áll nagy szlovák futballsiker küszöbén, négy éve ugyanis a most 45 éves tréner már a Bajnokok Ligájába juttatta a Celtic Glasgow és a Partizan Beograd csapatán át a pozsonyi Artmediát, most pedig Dél-Afrikába "készül" a válogatottal: "Bár, nem volt könnyű mérkőzés az északírekkel, de úgy érzem, a játéktudás a mi oldalunkon volt - idézte a szakvezetőt a szlovák Sport című lap. - Átvészeltük a találkozó közbeni nehezebb időszakokat, s mondhatni, arannyal felérő értékű pontokat szereztünk. Az egész csapat kitűnő teljesítményét szeretném megköszönni, s szurkolóink is fantasztikusak voltak. Bízom abban, hogy a még szükséges pontot már a szlovénok ellen megszerezzük, s fiatal együttesem eléri célját a világbajnokságra való kijutással." A találkozó külön érdekessége volt, hogy a szlovák válogatottban pályára lépett Vladimír Weiss, a szövetségi kapitány 20 esztendős fia. Az Inter Bratislavától majd két esztendeje a Manchester City-hez került középpályás májusban debütált az angol Premier League-ben, augusztus 9-én pedig a nemzeti csapatban.
"Nem okozott gondot az egy az egybeni játék, édesapám is azt mondta, hogy próbálkozzak nyugodtam, ha úgy adódik a lehetőség. Ezért is örülök külön annak, hogy Stanislav Sesták vezető góljánál sikerült az előkészítésem - nyilatkozta a Weiss család "utánpótlása". - Tudja rólam, hogy univerzális labdarúgó vagyok, s a középpálya bármely részén feltalálom magam, annak pedig külön örülök, hogy egy ilyen mérkőzésen sikerült bizonyítanom neki, hogy a válogatottban a helyem." Az idősebb Vladimír Weiss után, aki az 1990-es világbajnokságon még Csehszlovákia színeiben lehetett a válogatott tagja, a fiatalabb Weiss Dél-Afrikában gazdagíthatja a család világbajnoki élményeit.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|