Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elvettem a szüzességét
2010. május 21., péntek 14:00
Üdv! Laci vagyok, gyakran olvasom a rovatot, és gondoltam én is megosztok egy saját sztorit a tisztelt olvasókkal. Életemben egyszer vettem el egy lány szüzességét, de az elég jó élmény volt, neki is meg nekem is. Nem volt különösebben romantikus, nem jártunk, és nem is vettem el utána feleségül.

Régen történt a dolog, már nem vagyok én sem fiatal. Egy osztályba jártunk, jóban voltunk, tudtam, hogy tetszem neki, de ő hiába próbálkozott, hogy másnak mutassa magát, mindig olyan jó kislány volt. A szülei nem kedveltek engem, mert valamiért féltették tőlem a lányukat. Annak sem örültek, amikor egy alkalommal, az érettségi utáni nyáron, autóval jöttem érte, hogy elvigyem egy közeli tópartra, ahol néhány többi volt osztálytársunkkal egy bulit szerveztünk. Amikor beült mellém az autóba, érezni lehetett köztünk a feszültséget. Az egyik kezemet a combjára tettem, láttam, hogy elpirul, de aztán odahajolt hozzám és megcsókolta nyakamat és a fülemet. Amikor odaértünk, szerencsére még nem volt ott senki. Leparkoltam, és a kezét a merev farkamra irányítottam. Óvatosan, kíváncsian simította végig. Egy kicsit ideges volt, de láttam, hogy kezd beindulni a fantáziája. Csókolóztunk és elkezdtem kigombolni a felsőjét. Ettől egy kicsit megijedt, de megnyugtattam. Levettem róla a felsőt, és simogattam a kerek, feszes kis melleit. Ő meg tovább foglalkozott az egyre merevedő farkammal. Lehúztam a nadrágomat és az alsógatyámat és a kezébe adtam, először lassan húzogatta, majd amikor kértem egy kicsit gyorsabban. A melleit csókoltam, és amikor benyúltam a kis rövid nadrágja elejébe, éreztem, hogy már nagyon nedves. Megszabadítottam a felesleges ruhától és az ölembe ültettem, finoman hatoltam belé, láttam, hogy ez is fájt neki, de akarta. Egyre jobban élvezte, főleg úgy, hogy közben dörzsölgettem a csiklóját. Miután elélvezett, leugrott rólam és láttam, hogy egy kis vért hagyott maga után az átszakított szűzhártyája. Nem mondtuk el utána senkinek, de néha összejöttünk egy alakalomra. Amikor elment főiskolára akkor megszakadt a kapcsolata egy időre, de néhány évvel rá újra találkoztunk. Akkor is szexeltünk egyet, ami nem volt rossz, de nekem esküszöm, nekem jobban tetszett úgy, mint tapasztalatlan, jó kislány.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier