Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Jó volt félredugni
2011. december 06., kedd 15:46
Érettségi óta járunk a barátommal, és még mindig nagyon szeretjük egymást, sose hagynám el. Viszont gyakran gondolok rá, milyen lenne mással a szex, és, noha szégyellem magam a hasonló alkalmakért, néhányszor már meg is valósítottam az álmaimat. Az egyik legjobb szeretkezésemről szeretnék beszámolni, erről persze a barátom nem tud.

Másodéves egyetemista koromban elmentem a barátnőimmel nyaralni. Egy szórakozóhelyen voltunk, ahol megismerkedtem egy sráccal. Leültünk egy félreeső asztalhoz, beszélgetni, nem tudtam akkor még olyan jól angolul, de azért boldogultam, de amúgy sem a beszélgetés volt a cél. Táncoltunk egy kicsit, majd visszaültünk az asztalunkhoz. Nemsokára az ölébe ültem és úgy csókolóztunk, ő kigombolta a felsőmet és a mellbimbóimmal játszott. Benyúlt a szoknyám alá, és megmarkolta a fenekemet, közelebb húzta a puncimat a merevedő férfiasságához. Félrehúzta a bugyimat, először csak a csiklómat dörzsölgette, majd két ujjával belém nyúlt. Lehúztam a sliccét, hogy kiszabadítsam a kemény farkát. Letépte a bugyimat, és elkezdett dugni. Mielőtt elment lecsúsztam róla, bekaptam a farkát, és engedtem, hogy teleélvezze a számat. Ezután leléptünk a bárból és a szállodája felé indultunk, ahol hajnalig folytattuk. Nem ismételném meg, de hihetetlenül jó volt egy idegennel lefeküdni akkor. Kicsit sajnálom, hogy a pasim azt hiszi, hogy ő volt nekem az első és egyetlen. Bár nem tudhatom, biztosra, hogy ő mit csinált azon a nyáron, amíg nem voltam otthon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier