Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrrel a tilosban
2010. május 20., csütörtök 14:30
A munkahelyemre vezető úton az egyik kereszteződésben elromlottak a lámpák, és valamiért még napok múlva sem javították meg. A közlekedést rendőrök irányították. Amúgy is imádom az egyenruhás férfiakat, az utóbbi időben egyikük különösen megfogta az érdeklődésem. Mindig akkor volt szolgálatban, amikor hazafelé mentem. Szerencsére sose volt nagy forgalom, néha tudtunk szemezni, de ennél tovább nem jutottunk.

Egy nap a szokásosnál jóval később tudtam csak elindulni a munkahelyemről, bosszankodtam is, hogy nem tudok semmit elintézni, ráadásul a jóképű rendőrről is lemaradok. Egy lélek sem járt az utakon, se gyalog, se kocsival. A kereszteződéshez érve megkönnyebbülten láttam, hogy éppen akkor készülődik hazamenni. Épp piros lámpa volt, hát rágyorsítottam a kocsival, belecsúszva pár méterrel, ami még nem volt teljesen szabálytalan, de a rendőrnek fel kellett figyelnie rá.
A jóképű rendőr elindult a kocsim irányába. Amíg felém gyalogolt, gyorsan kigomboltam a blúzom felső részét, hogy szabadabb kilátást engedjek a melleimre. Amikor mellém ért, valószínűleg felismert, biccentve közölte, hogy szabálytalan voltam, és hogy szeretném jóvátenni. Kérdeztem, szolgálatban van-e még? Azt felelte, nem, közben le nem vette a szemét a melleimről. Erre kinyitottam a kocsim ajtaját. Nem kérette magát, beszállt. Leparkoltam a kocsit egy félreeső parkolóban, majd áthelyezkedtünk a hátsó ülésekre.
Olyan vad volt, mint egy állat, le nem vette rólam a kezét. Letépte a blúzom, és forró nyelvével szívta a kemény mellbimbóimat, közben a keze felcsúszott a szoknyám alá és a lábaim között kezdett kényeztetni. Minden ruhámat lehúzta rólam és a hátamra fektetett. Kigombolta a nadrágját, a lélegzetem is elállt óriási farkától. A számba vettem és szívtam úgy, mint egy hivatásos prosti. Ujjaival közben izgatta a nedves puncimat, aztán lehajolt és elkezdett nyalni. Nyelve ügyesen járt körbe a csiklóm körül, szinte azonnal elélveztem, de még nem volt vége.
Nem álltam ellen, mikor megbilincselt; életem első letartóztatásától hihetetlenül felizgultam. Hátrahajoltam és végre belém hatolt. Orgazmusok sorozatát éltem át, ahogy dugott, olyan erősen, hogy billegett a kocsi. Végre, mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, hangosan nyögve elélvezett. Utána kiszabadított, szájon csókolt, majd azt mondta, semmi baj nem volt a piros lámpánál, csak érezte, hogy akarom őt.
Soha többé nem láttam, de néha, ha megállok a piros lámpánál, még mindig eszembe jut.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier