Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szex a magasban
2011. június 23., csütörtök 14:22
Érzékeny félénk és ráadásul kissé túlsúlyos kamaszlány voltam, nem volt sok barátom a suliban, és a fiúkra igazából gondolni sem mertem, de azért, mint minden tizenéves én is borzasztóan kíváncsi voltam a szexet illetően.

Az egyik gimnáziumi osztálytársam ott lakott abban a panelban, ahol mi is laktunk. Úgy tűnt mintha érdeklődne irántam, de én ezt mindig szurkálásnak vettem, mert, ahogy fent említettem nem voltam túl magabiztos. Mégis mikor végett ért nyárra a suli, sokat lógtunk együtt, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Egy nagyon meleg júliusi estén felmásztunk az ötemeletes ház tetejére, és onnan néztük a csillagokat, éreztük, hogy meg fog történni, aminek meg kell történnie. Levetkőztettük egymást, egy kis szerencsétlenkedés után sikerült a gumit felhúznia és berakta a farkát, a fájdalom ellenére élveztem, de ő sajnos, ahogy az egy 17 éves fiútól várható elég hamar elment. Eldobta a gumit, és utána még először egy, aztán két ujját belém csúsztatta és eljuttatott az orgazmusig. Ha nem is volt tökéletes, de jó élmény volt az első alkalom. Nem tartott sokáig a kettőnk kapcsolata, de utána jelentősen nagyobb önbizalommal vágtam bele a pasik meghódításába.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier