Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szex, aztán soha többé
2012. január 05., csütörtök 12:23
Az utóbbi időben rengeteget marakodtunk a barátommal. Vagy ő nem volt otthon, vagy én nem, neki pedig mindig fontosabbak voltak a hobbijai, mint én. Azt képzelte, én úgyis mindig ott vagyok, minek törődjön velem. Egy idő után végleg elegem lett, és egy veszekedés után rávágtam az ajtót, és egy barátnőmnél aludtam, másnap pedig, amíg dolgozott, visszamentem, összeszedtem a cuccaimat és egy rövid cetli kíséretében a konyhaasztalon hagytam a kulcsomat.

Persze onnantól kezdve nem volt megállás. Hívott reggel, hívott este, sms-ekkel bombázott, hogy sajnálja, és találkozzunk. Végül beadtam a derekam, legyen. Elmentem hozzá, egy üveg borral várt. Megittuk, jól be is csíptünk, és azon kaptam magam, hogy csókolózunk az ágyon. A melleimet masszírozta, aztán levette a blúzomat és szopogatta a mellbimbóimat, én közben a farkát nyomogattam a nadrágán át. Hamarosan levett rólam minden ruhát, és úgy kinyalt, mint még soha. Hangosan nyögve élveztem el, miközben ő gombolta ki a nadrágját, és azonnal belémhatolt. Hosszan szeretkeztünk, hamar el is érte a csúcsot. Kérdezte, akkor visszaköltözöm-e? Mondtam, hogy még meglátom. Hajnalban aztán felöltöztem és eljöttem, meg sem vártam, amíg felébred. Soha nem változott volna, felesleges lett volna  vele maradnom, de ezt úgysem ismerte volna be. Soha többé nem fogadtam egyetlen hívását sem.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier