Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az egyetem parkjában ujjazott
2011. november 12., szombat 14:30
A barátommal már tizenéves korunk óta együtt vagyunk, nagyon szeretjük egymást, és nagyon jó köztünk a szexuális kapcsolat is, vele vesztettem a szüzességem és az óta sem voltam senkivel, és egyelőre nem is tervezem. Egy egyetemre járunk, de nem egy évfolyamba. Tavaly az első, szép meleg tavaszi napon, úgy adódott, hogy mindketten bent voltunk a suliban. A szép idő, és az, hogy végre kicsit lengébben öltözhettem, beindította mindkettőnk fantáziáját.

Két előadás közötti szünetben kézen fogtuk egymást és az udvar felé vettük az irányt. Kerestünk egy félreeső helyet, és letelepedtünk a friss, zöld fűben. Nem volt sok időnk, de úgy döntöttünk hasznosan töltjük. Lehúzta felül a ruhámat, nem volt rajtam melltartó, simogatta, csókolgatta a melleimet. Fogtam a kézét és a nedves puncimhoz irányítottam, két ujját belém dugta. Széthúzta a lábaimat, és miközben ujjazott, a csiklómat is nyalta. Jó érzés volt mindezt a szabadban csinálni, éreztem a meleg napsütést a majdnem meztelen testemen. Igazából bárki megláthatott volna minket, de nem törődtünk vele, engem izgatott is a gondolat. Nem tartott sokáig, hogy a csúcsra jussak. Utána még volt egy kis időnk, mielőtt vissza kellett mennünk órára, így kibontottam a párom merev farkát a nadrágjából, először a kezembe vettem, majd tövig bekaptam, neki sem tartott túl sokáig, hogy a számba élvezzen.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek

cimkefelhő
Szex ti írtátok rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier