Dr. Szent-Györgyi Albert a 30-as évektől egy oxidációs folyamat reakciós késését kutatta, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy ez valamilyen redukáló anyag meglétére utal. Észrevette, hogy ez az anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismertté vált, hogy az emberi sejteknek szükségük van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Egyébként az emberen kívül, még egy faj van amelynek a szervezete nem képes a C-vitamin előállítására, ez pedig a tengerimalac.

Szent-Györgyi érdekes körülmények között jött rá arra, hogy a szegedi zöldpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök. A legendák szerint utálta a paprikát, és amikor egyik este a felesége a vacsora mellé egy darab paprikát is odatett, rutinos, és higgadt férjként, veszekedés, vitatkozás helyett egy óvatlan pillanatban a köpenye zsebébe dugta, elfogyasztotta a vacsoráját, majd lement a laboratóriumába, és mivel sok más zöldség és gyümölcs után, amiket addig sikertelenül kipróbált, veszíteni valója nem lévén elővette a vacsoráról kimenekített paprikát, és munkához látott. Állítólag aznap éjjel a kezében volt a megoldás. Tudta, hogy megtalálta a C-vitamin aranybányáját. A korábbi apró, jelentéktelen mennyiségek után egyszeriben több kilónyit tudott előállítani. A környék zöldségesei nem tudták ekkor még, hogy hová tolja talicskaszám a piacokon megvásárolt paprikát, és, hogy mihez kezd vele.

Felfedezte, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen Szent-Györgyi), vagyis a hexuron-sav azonos a C-vitaminnal. Ekkor keresztelte el véglegesen aszkorbin-sav névre, méghozzá a skorbut megelőzésével kapcsolatban.

Napjainkban többnyire nem a vitaminhiány megelőzésére használják, sokkal inkább antioxidáns, sejtvédő hatása adja használatának a fontosságát.