Talán nem lepődsz meg nagyon, ha elárulom, hogy őseink eleinte nem cipőt, hanem csizmát viseltek. Méghozzá puha talpú és felkunkorodó orrú csizmát, amelynek szárát oldalt varrták össze. A honfoglalás idején a magyar, felkunkorodó orrú csizmának már sarka is volt. Hasznos találmány volt ez, de vajon minek köszönheti a létrejöttét? Az volt a szerepe, hogy a kengyel hátracsúszását megakadályozza. Hiszen lovas nép volt a magyar...

 

A felkapó orrú, régi magyar csizma bőrből, bagariából készült, az olcsóbbak viszont nemezből. Belső-Ázsia népviseletében még ma is megtalálható ez a forma. Ám a kunkorodó orrú csizma nem csak a magyaroknak jutott eszébe, ugyanis létezett kunkorodó orrú nyugati cipő is. Ennek őse az ókori Rómában keresendő. A Calceus repandust, vagyis a kunkori orrú sarut csak ünnepélyes alkalmakkor viselték. A 10. század táján azonban ismét felbukkant ez a forma, és Európa-szerte divatossá vált, és a hétköznapokban is elterjedt. A cipőorr pedig a divat törvényei szerint vadul nőni kezdett, és ez a növekedés kb. 500 éven át tartott. (Szinte hihetetlen, hogy volt idő, amikor a trend nem napról napra, hónapról hónapra változott!)

 

 

 

 

És 500 év hosszú idő, ezalatt meg is nőtt a lábbelik orra alaposan, mégpedig hatvan centiméterre! Ám persze, nem maradhatott ez így sokáig, mert a hatóság közbelépett, és ranghoz kötötte a cipőorr hosszát. A 14. század végén Szép Fülöp francia király törvényben mondta ki, hogy csak a főurak viselhetnek 60 centis cipőt; a kisnemest csak egy láb hosszúság illeti meg, a közember pedig csak féllábnyi kunkorodást viselhet. Ebből az időből származik az a mondás az úri életmódot folytató emberre, hogy nagy lábon él.

 

Ma már nevetségesen hangzik, de efféle viseletszabályozó előírások bőven maradtak ránk az elmúlt századokból. A lényegük az, hogy a főnemes viselheti a legnagyobb cipőt, a leghosszabb fátyolt, a legfinomabb kelmét, a legtöbb aranysújtást. A köznép pedig maradjon a kis méretek világában és az egyszerű anyagoknál!

 

 

 

Végezetül pedig olvass el egy rövidke, ámde annál mulatságosabb történetet, amelyben természetesen a cipő játssza a főszerepet: Az 1386. évi sempachi csatában a svájci paraszt csapatok ellen hosszú cipős osztrák lovagok harcoltak. S mikor le kellett szállniuk a lóról, levágták a cipőjük orrát, hogy könnyebben mozoghassanak a földön. Ez sem segített. A paraszt fölkelők győztek, és a csata után szekérszám gereblyézték össze a lovagok lenyírt cipőorrait...