Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A gyönyörű egri Főszékesegyház
2010. május 16., vasárnap 00:11
Eger város egyik meghatározó épülete az érseki főszékesegyház, mely a magyarországi egyházi építmények sorában a harmadik legnagyobbnak számít. A barokk utáni építészet fontos emléke, mi már klasszicista stílusban épült 1831-36 között.
A székesegyház építésének megrendelője Pyrker János László egri érsek volt, ki
1830-ban bízta meg Hild József építészt a tervezéssel.
Az ilyen monumentális munkákra általában nem jellemző, hogy egyetlen építész tervei szerint készülnek el, az pedig még ritkábban fordul elő, hogy ilyen viszonylag rövid idő alatt valósulnak meg. Így az egri bazilika a klasszicizmus egyik különösen fontos magyarországi emléke. Az építkezés szervezetten és gyorsan haladt. 1833 októberében már megtartották a bokrétaünnepet, 1837. május 6-án pedig Pyrker János felszentelhette a székesegyházat.
Magyarország harmadik legnagyobb templomának hossza 93 méter, hossztengelyében három, kupolával fedett négyzetes tér sorakozik, melyek közül a középső kupola a legnagyobb, minek átmérője 18 méter. A belső terek kialakításának szemlélésekor hasonlóságot fedezhetünk fel a bizánci templomokat követő velencei Szent Márk-székesegyházhoz. A belső tér hossza 80 méter, a kereszthajó szélessége 41,5 méter. A főhomlokzatot nyolc darab 17 méter magas korinthoszi oszlop határozza meg, a két 54 méteres torony a dóm hátsó falánál emelkedik. Az épület szélessége 53 méter.
 
 
 
Ám Pyrker érsek nem csak a kiváló tervezésre fordított nagy gondot, hanem a templom díszítésére is. Ezért1833-ban Egerbe hozatta Marco Casagrandét, a fiatalon híressé vált velencei szobrászt, aki elsőként a dómhoz vezető széles lépcsősort szegélyező faragott kőszobrokat - Szent István és Szent László király, valamint Szent Péter és Szent Pál - készítette el. A homlokzat két szélén álló szobrok egyike az Isteni igazság kerubja (a bal oldali) és az Isteni szeretet kerubja (jobbra). Középen, az attikán helyezkedik el a Hit, a Remény, valamint a Szeretet szobra. A főhomlokzat jellegét a timpanon és 8 korinthoszi oszlop határozzák meg. A székesegyház berendezésének és feldíszítésének első szakasza 1846-ban zárult le. A timpanonos mennyezetet korinthoszi oszlopok tartják.
A belső tér 24 domborművei közül néhányat Casagrande magyar segédei készítettek. A főoltárképet Joseph Danhauser festette 1835-ben,
kinek mestere Donhauser József bécsi festő volt. A Bazilika orgonáját a XIX. század végén a salzburgi Moser cég szállította.
A székesegyház felszentelését 1837. május 6-án Pyrker János egri érsek tartotta.
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat