Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az emberiség a lapos talpú cipőt sokkal előbb ismerte és viselte, mint a magas sarkú társát. Sőt, őseink egészen a 16. század végéig csak lapos talpú lábbelit hordtak.

 

A magas cipőtalp csupán a 17. században tűnt fel. Mégpedig Itáliában, ahol zoccoli néven terjedt el. Velencében állítólag a 12-15 hüvelyknyi magasságot is elérte! De vajon miért? Hiszen valljuk be őszintén, bármennyire is előkelő, nőies, esztétikus látvány egy tűsarkú lábbeli, a viselése már nem annyira kellemes, sőt mi több: a legtöbbje kifejezetten kényelmetlen! Vajon csak a divatot okolhatjuk ezért a szép, ámde futóléptekre teljességgel alkalmatlan cipőért, vagy más oka is volt a felfedezésének? Bármennyire is hihetetlennek tűnik: elsősorban nem a divat a felelős. Ennek a rohamos saroknövekedésnek ugyanis alapos praktikus oka is volt.

 

Még a 16. század derekán is az utcára ürítettek minden szennyvizet, piszkot. Külön járdák pedig nem voltak, így az emberek néha térdig gázoltak a szemétben. Egyes markos ifjú legények ekkoriban úgy keresték a kenyerüket, hogy az elegáns dámákat a hátukon fuvarozták keresztül az utcák sártengerén. A magas talp tehát kezdetben a sárban gázolás megkönnyítése céljából készült.

 

De persze, csak kezdetben! Mert a nők rájöttek, hogy a magas talp meghosszabbítja, "királynőivé" magasítja a termetüket. A magas talp a lelkes suszterek kezén pedig egyre finomodott, karcsúvá, törékennyé, végül csak sarokká nemesedett. És a fejlődésnek ez az útja a hölgyvilágot a legmélyebb megelégedéssel töltötte el.

 

 

 

A magas sarok ugyanis állítólag vonzóbbá formálta testtartásukat. A még nagyobb vonzás érdekében persze, a túlzásoktól sem idegenkedtek. XIV. Lajos korában 6 hüvelyknyi magas volt a cipősarok, és ezt az iszonyatos méretét megtartotta egészen a francia forradalomig. Casanova emlékirataiban azt olvashatjuk, hogy a francia udvarban látott olyan dámákat, akik ha sietni akartak, félig guggoló helyzetben, mint a kenguru, úgy ugráltak egyik szobából a másikba. Az égbetörő cipősarok ugyanis bizonytalanná tette a járásukat.

 

A sarok formája, alakja pedig azóta is a divat szeszélyei szerint változik, de ha a lányok igazán elegánsan akarnak felöltözni, akkor azóta is, töretlenül a minél magasabb tűsarkat választják. Kényelmetlenség ide vagy oda: a szépségért szenvedni kell!