Egy igazi, jól meghajlított kifli láttán sokunkban felmerül, hogy mennyire hasonlít a félholdra. Nem is tévedünk, mikor ezt a képet társítjuk a kiflihez. Minderre fény derül az alábbi történetből.

 

 

A török császárnak igen fájt a foga Bécsre, s el is határozta, hogy elfoglalja. Hatalmas seregével körülvette a várost, s bár nap mint nap hevesen ostromolta, támadásait a védők - köztük a céhek hősiesen harcoló tagjai - mindig visszaverték.

 

A kudarc után az ostromlók elvonultak Bécs alól. A város falain kívül épült Szt. István-templom tornyára - ahová a törökök kitűzték a félholdat -, visszakerült a kereszt. Ekkor, 1529-ben, tehát csaknem 450 esztendővel ezelőtt készítette a török félhold formájára az első kiflit egy Wendler nevű bécsi sütőmester.

 

 

 

A kifli bécsi születésére derül fény Ráth-Végh István A varázsvessző című munkájából. Itt olvassuk, hogy a kifli ötlete az első bécsi kávéház-tulajdonos, Kolschitzky úr agyában született meg. Úgy gondolta, hogy a bécsiek eleget koplaltak az ostrom alatt, ezért meg fogja velük etetni a félholdat. Megbízott egy péket, süssön a kávé mellé félhold alakú süteményeket. Ezzel megszületett a kifli, melynek francia neve, a croissant, félholdat is jelent. Bécsi nevét onnan kapta, hogy a félhold az István-templom tornyán jelent meg, s az orom németül úgy hangzik: Gipfel.

 

 

Most következzék másik főszereplőnk, a perec! A régi népek halottkultuszához hozzátartozott, hogy az elhaltak sírjába drágaságokat, eledeleket, használati tárgyakat raktak, hadd legyenek mindennel ellátva a másvilágon. Később ráeszméltek, hogy kár a drága és hasznos dolgokat a sírba eltemetni, megteszi az utánzatuk is. Kőből faragott vagy tésztából gyúrt hasonmásaik is kellő tanúságot tesznek a családtagok kegyeletéről.

 

A régészek azt mondják, hogy a mai perec voltaképpen nem egyéb, mint egy arany ékszernek tésztából gyúrt utánzata. Az összefüggést jól szemlélteti az illető ékszer magyar neve is: karperec. Valóban, a régi sírokban talált pereceknek nem lehetett más értelmük, mint hogy velük helyettesítették az arany karkötőt.

 

 

 

A magyar nép sosem vetette meg a finomságokat, még ha csak egyszerű tésztafélékről volt is szó. Történeti adatok szerint a 17. századtól már önálló céh foglalkozott a perec előállításával (pl. Debrecenben). Sütésére és értékesítésére azonban a parasztasszonyok szakosodtak. Jelentősebb perecsütő központok a 20. században: Debrecen, Erdőhorváti (Hegyalja), Somodi (Abaúj-Torna), Kapuvár.