Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A porcelán titka
2010. január 22., péntek 00:00
A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.
A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a királyi gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Csingtöcsen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén) összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming dinasztia (1368-1644), majd a Csing dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják. Díszítésük növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás csak a Csing dinasztia idején vált jelentőssé.
Az 1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd az 1500-as évekre Japánba is elérkezett. A porcelánkészítők ezekben az országokban is csodálatos tárgyakat hoztak létre. A leghíresebb japán porcelántípus - az egyszerű fehér alapon mintás - Kakiemon az 1600-as években készült először. Ezt követték a szintén jól ismert Imari és Arita porcelánok.
 
A Nagy Fal országának kultúrájáról a hírek a XIII. századtól kezdve érkeztek gyakrabban, olykor olyan nagyszerű beszámolók formájában, mint amilyen a világutazó velencei Marco Polo-é volt. A hírekkel együtt műkincsek is érkeztek, közöttük porcelánok, amelyek szépsége, sokfélesége talán a legjobb bizonyíték a régi Kína művészetének páratlan gazdagságára. Kereskedők az 1100-as évek elején szállítottak először kínai porcelánokat Európába, ahol ezek azonnal csodálat tárgyává váltak. Ám ritkaságuk és drágaságuk miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak. Egészen a XVIII század elejéig a kínai edények jelentették "a" porcelánt, amelynek értékét uralkodói udvarokban aranyban mérték. Ahogy azonban az 1600-as évektől egyre gyakoribbá vált a keleti országokkal való kereskedelem, úgy vált a porcelán egyre népszerűbbé a nagyközönség köreiben is. A tea, kávé és csokoládés készletek mind szélesebb körben terjedtek el és egyre nagyobb kereslet mutatkozott a csészék és étkészletek iránt.
 
Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.
 
Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához. Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, képlékeny masszává alakítják, majd korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900°C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, ezt követően pedig kb. 1400°C-on újból kiégetik.
 
Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.
 
Napjaink legnagyobb porcelántermelője az Amerikai Egyesült Államok, ezért érdemes néhány szót szólni az amerikai kontinens porcelánjairól is. A XIX. század második felében, néhány hölgy - elsőként Mary Louise McLaughlin és Maria Longworth Nichols - erőfeszítéseinek köszönhetően telepedett meg a fazekasság és a porcelángyártás az Államokban, elsőként az Ohio-beli Cincinnati-ben. Az első darabokat az angol és a japán újhullám ihlette.
 
A technika fejlődése lehetővé teszi a porcelángyárak számára, hogy termékeiket nagy mennyiségben állítsák elő. Napjainkban az extenzív porcelántermelés ezen tárgyakat a tömegtermelés megvalósításával párhuzamosan a múzeumok polcairól leemelve a mindennapok használati eszközévé tette.
 
Korunk elvárásainak megfelelően - például, hogy terítékeink mikrohullámú sütőbe, mosogatógépekbe kerülnek, kerülhetnek - a porcelángyártás is átalakulóban van. A minél szélesebb körű hasznosíthatóság és a díszítések hagyományos szépsége, a funkció és az egyediség arányának alakulása még a jövő zenéje.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier