|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A spontán mumifikálódás és a mesterséges
2009. december 20., vasárnap 18:03
A mumifikáció az a folyamat, amelynek során az elhalt szervezet lágy részei nem rohadnak el, hanem fehérjéik megalvadnak, a szövetek pedig kiszáradnak. De miért olyan könnyűek a múmiák és hogyan szárad ki a test? Erre kerestük a választ.
Kialakulása
A predinasztikus korban szinte mindvégig egyszerűen temetkeztek. A holttesteket a sivatag szélén ásott sekély sírgödrökbe helyezték, s homokkal borították. A száraz légköri viszonyok között a test a forró homokban kiszáradt, mielőtt a szövetek bámlásnak indultak. A véletlenül megtalált effajta „múmiák” táplálták a hiedelmet, mely szerint a test megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember halála után is folytathassa életét. Amikor a predinasztikus kor vége felé a sírgödröket mind nagyobb sírok váltották fel, és koporsókat is használni kezdtek, a test nem került közvetlen kapcsolatba a homokkal. Olyan módszert kellett keresni, amely mesterséges eszközökkel éri el mindazt, amit a természet spontán módon. Így vezették be a mumifikálást, amelynek történetében nyomon követhető a két lehetséges eljárás szüntelen küzdelme. Az első a testet hitelesen kívánta megőrizni, míg a másik, a külsőségeket szem előtt tartó módszer a múmia pólyálására és csomagolására összpontosított. A mumifikálás mestersége az Újbirodalom vége felé s a közvetlenül azt követő időkben érte el csúcspontját. Ettől kezdve meredek hanyatlás következett be, mintha felismerték volna a feladat lehetetlenségét, és a formalisztikus megközelítés vált uralkodóvá. A bőr sötétszürke vagy barnás, pergamenszerű, és ráfeszül a kiálló részekre (például orr, fül). A körmök és a körömágy megtartott, a kéz és lábujjak ujjlécrajzolata jól felismerhető, vizsgálható. A bőralja zsírszövete összeesett, a szemek beesettek, zsugorodtak, a szivárványhártya, pupillák stb. szabad szemmel nem látszanak. Amennyiben a belszerveket nem távolították el, azok felismerhetők, a tüdők összeesett barnás, morzsalékony szivacsszerű képletek, a lép fekete, morzsalékony masszává, a máj barnásfekete szivacsszerű anyaggá alakul. A vázizmok és a szívizom szálkás szerkezete felismerhető, a szívben rendszerint elkülöníthetők a billentyűk és koszorúerek. A gyomor, a belek csőszerűek, a vastag- és végbélben gyakran megtalálható a barnás porrá alakult bélsár. A nemi szervek csak egyes múmiákban ismerhetők fel. Esetenként a vese és a húgyhólyagkövek, epekövek azonosíthatók. A belekben, lágy részekben és a testfelületen élősködő paraziták rendszerint könnyen felismerhetők, vizsgálhatók.
A mumifikálás technikája
Az évszázadok során sokféle technikát fejlesztettek ki, de a technológia alapvetően 13 fázisra osztható:
1. A holttest elhelyezése a balzsamozó ágyon.
2. Az agyvelő eltávolítása. Ezt külön nem tartósították, de gyakran külön agyagedénybe helyezték, melyet külön üregbe temettek.
3. A belső szervek eltávolítása, az aorta és a szív kivételével.
4. A testüreg és a zsigerek fertőtlenítése pálmaborral és különböző fűszerekkel.
5. A zsigerek balzsamozása. Ezeket először kb. 40 napig [1] szilárd halmazállapotú nátronlúgba tették, majd olajjal és gyantával kezelték, s végül szalagokkal négy kanópusz-edénybe helyezték.
6. A testüreg ideiglenes kitöltése. A testüregbe nátronnal töltött vászonzacskókat, mézgával kezelt vászontekercseket, szalmát és száraz növényi anyagokat tettek, hogy a dehitratálás során a kiszáradást gyorsítsák.
7. A test dehitratálása. A nátronnal bevont testet 40 napig[2] egy lejtős ágyon tartották.
8. A kiszáradást gyorsító anyagok eltávolítása, a testüreg kimosása pálmaborral, majd szárazra törlése.
9. Az állandó töltöanyagok elhelyezése a testüregben. A koponyát gyantával vagy gyantás vászonnal töltötték meg. A mellkasi és a hasüreget mirhával, gyantával átitatott vászonkötegekkel, fürészporral, gyantával kevert fürészporral töltött vászonzacskókkal tömték ki.
10. A test beolajozása cédrusolajjal vagy más drága olajokkal, majd bedörzsölése mirhával, fahéjjal és más kellemes illatú anyagokkal.
11. Az arc nyílásainak, a szájnak, az orrnak és a fülnek gyantával átitatott vászonnal történő tömítése. A XXVI. dinasztia végétől a gyanta helyett vagy annak kiegészítőjeként bitument kezdtek használni.
12. A bőr bekenése olvasztott gyantával, hogy a pórusokat elzárja a nedvességtől.
13. A test bepólyálása. Miután a testet ékszerekkel és amulettekkel ellátták, először a kéz- és lábujjakat, valamint a végtagokat külön-külön pólyálták be, majd a végtagokat is szorosan a testhez rögzítették. Aztán a múmiát egy nagy halotti lepelbe burkolták, és finom vászontekerccsel bepólyálták. Az arcot, a mellkast és a test egyéb részeit kartonázsdíszekkel borították. A kartonázsokat formára vágott és plasztikusan domborított vászon-, illetve papiruszdarabokbókl készítették, vékony iszapréteggel vonták be; száradás után festett vagy aranyozott díszítésekkel látták el.
A műveletek közben egy pap imádságokat olvasott fel. Végül a múmiát egy többrétegű szarkofágba helyezték.
Az 5. és 7. pont esetében egyes források 70 napot [3],[4] említenek.
Hérodotosz a Kr.e.V.században az egyiptomiak balzsamozási módszereiről így írt: „Először egy vaskampó segítségével az orrlikakon keresztül eltávolítják az agyat ... azután egy éles etiópiai kővel kivágják a lágyékot, és kiveszik az összes beleket. Mikor a hasüreget kitisztították és pálmaborral kimosták, összetört füstölőszerrel újra kitisztítják, s az altestet összetört és tiszta mirhával, fahéjjal és - tömjén kivételével - mindenféle füstölőszerrel megtöltvén újra bevarrják. Ezután következik a balzsamozás, melynek során a testet hetven napig nátronlúgben áztatják.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, gyilkosság, játszótér, Nyíregyháza, családi ház, tűz, halálos ágy, születésszám, népesség, demográfia, lakástűz, XI.kerület, halálos áldozat, robin gibb, rák, baleset, áldozat, kamion, drog, fiatal, tragédia, balatonfőkajár, temetés, Tamás atya, Jóban Rosszban, emlékepizód, vonatgázolás, komárom, Ács, halálos, késés, pilivörösvár, gázolás, idős, kád, győr, kislány, fürdés, kábellopás, Orosháza, áramütés, lavina, magyarok, hegymászó, traktor, oroszlány, baranya, autóbaleset, drávafok, agyhártyagyulladás, gennyes, gyulladás, Szentes, halálos karambol, tánctanár, haláleset, gimnázium, táncóra, Ebes, Debrecen, karambol, 4-es, tiszaföldvár, autó, inzulin, nyíregyháza, ölés,
|
|