|
A sport és a dopping
National Geographic
2010. január 29., péntek 00:19
A doppingolás, tehát a tiltott szerek, eszközök, módszerek bárminemű használata, nem újkeletű a sportban, s a közhiedelemmel ellentétben nem is a 20. század találmánya. Már az ókori Olympiában megrendezett sportösszejöveteleken sem számított ritka dolognak, ha valaki politikai ráhatással, megvesztegetéssel, ármánykodással, vagy doppingolással szerzett magának győzelmet. Mivel egy "olimpiai" győzelem nem csupán sportbeli elismeréssel járt, hanem fényes politikai karrier kezdetét is jelenthette, a sportolók sokmindenre képesek voltak a győzelem és az azzal együttjáró dicsőség érdekében.
Az antik korban például a meg nem engedett ételek bevitele számított doppingolásnak. A szabályoknak megfelelően a versenyzők már néhány héttel a játékok kezdete előtt beköltöztek a közös edzőtáborba, ahol kötelező jelleggel mindannyian ugyanazt az egyszerűen elkészített, vegetáriánus kosztot fogyasztották. Az ókori olimpiák egyik leghírhedtebb doppingolója, a birkózás hatszoros "olimpiai" bajnoka, a krotoni származású Milon volt, aki, a szabályoktól önkényesen eltérve, állítólag naponta majd kilenc kilogramm húst és kenyeret tömött magába.
A doppingolás, ugyanúgy mint évezredekkel korábban, ma is létező jelenség; a sport "elengedhetetlen" kelléke. A doppingellenes bizottság ellenőrei hiába vívnak ádáz küzdelmet a tiltott szereket használó sportolókkal, s az őket támogató szövetségekkel, a kémiai laborok és a velük szorosan együttműködő doppingdílerek mindig egy lépéssel előrébb járnak. Noha a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai egyaránt nyomatékosan hangsúlyozzák a dopping használatának büntetőjogi, valamint egészségügyi következményeit, a dicsőség, a pénzjutalom, továbbá a reklámszerződések iránti vágy sokkal erősebb.
Hogyan lehetséges, hogy a nagy világversenyeken futószalagszerűen születnek az újabb és újabb csúcsok? A mexikói származású Angel Heredia, az FBI által nemrégiben lekapcsolt egyik leghíresebb doppingdíler, idén nyáron a német Spiegelnek adott interjújában a következőt válaszolta erre a kérdésre: "Úgy, hogy doppingolnak." A sztárdíler állítja, hogy a világszínvonalon teljesítő sportolók nagyrésze, hogy meg tudjon felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak, az egyre irreálisabb kihívásoknak, különböző, gyors regenerálódást elősegítő, terhelhetőséget fokozó, fáradtságot elűző tiltott szert szed.
Der Dealer Olympias című cikkben Heredia azonban hangsúlyozza, hogy a dopping nem képes bárkiből olimpiai vagy éppen világbajnokot csinálni. A végső eredményhez a kiváló minőségű, több 10 ezer dollár értékű doppingszerek mellett szükség van még megfelelő fizikumra, tehetségre, kitartásra, pszichés felkészültségre, kiváló edzőkre, valamit támogató szövetségre. A sikert ezek együtt hozzák meg.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, pozitív, A-minta, dopping, kerékpárverseny, rózsaszín trikó, ellenőrök, NOB, kínaihús, tiltotthús, olimpiaihús,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|