Hajdan a karnevál volt a legkedveltebb mulatságok egyike. Az első írásos emlékek 1094-ből valók, s bár Velence félelmetes mediterrán tengeri hatalomként győzelmeit sorra aratta és sorozatosan meg is ünnepelte, csak a XVIII. században nyerte el a karneválok városa címet. Ekkoriban már Európa nemesei százával özönlötték el, hogy jól kimulassák magukat a város terein és utcáin, a kaszinókban és színházakban. 1869-ben például az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, Ferenc József is részt vett - inkognitóban. Amikor viszont a köztársaság megbukott, a karneválról is megfeledkeztek. A hagyomány pompás újraélesztése két és fél évtizeddel ezelőttre, 1979-re tehető. S ma már a világ legrangosabb eseményeinek egyike.

 

A karneváli ünnepség időszaka hagyományosan húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágkoszorúba öltöztetett ökrök vezettek. Amikor a felvonuló tömeg elérte a Szent Márk teret, az ökröket lefejezték a dózse szeme láttára egy széles pengéjű kard egyetlen csapásával. Ezzel szemben az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjelén - szintén a Szent Márk téren az egybegyűltek levették maszkjaikat, és kórusban búcsúztak, azt kiáltozva: Elmegy! Elmegy! Elmegy! Manapság a Kis galamb röpte vagy az Angyalok szárnyalása elnevezésű esemény hívatott a modernkori karnevál kezdetét jelezni.

 

 

 

A húshagyó csütörtököt követő vasárnap 12 órakor a Szent Márk teret elözönlik a külföldiek és a velenceiek. Az idő legtöbbször kegyes, és a téli nap is szépen süt. Mindenki az eget bámulja a kis galamb, az angyal jövetelét várva. A kis, papírból galamb alakúra formált bábot a Szent Márk templom harangtornyából egy kábel segítségével engedik le. Félúton lefelé konfettiesőt zúdít a téren álló tömegre. A kis galamb röpte a hajdani karneválok egy momentumára emlékeztet: akkoriban egy fiatal kötéltáncos haladt át a téren a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara Loggiaja között kifeszített kötélen.

 

 

 

Az álarc mára Velence szimbólumává, a karnevál jelképévé vált. A maszk az álruhával együtt szerves része lett a város mindennapos életének és kultúrájának. Kezdetben a törvény csak a karácsonyt követő Szent István napjától, a karnevál kezdetétől tette leehetővé a maszk viselését egészen az ünnep végéig, húshagyó keddig. Később a maszk használatának időtartamát meghosszabbították. Az álarc jelentőségét bizonyítják az ismert vígjátékíró, Carlo Goldoni (1707-1793) komédiái is, melyekben a maszkok mindig fontos szerepet játszottak. Az álarcot azonban nemcsak szórakozásra használták. Hiába korlátozták viselését törvények, a korabeli híradásokból kiderül, hogy az álarc lehetőséget nyújtott a fegyverviselésre (melyre akkoriban nagy szükség volt) anélkül, hogy bárki felismerhette volna az éjszakai randalírozót vagy szerencsejátékost.

 

 

 

A legrégebbi törvény, mely Velencében az álarc használatát szabályozta, 1268-ban született. A legfurcsább rendelet, melyet a város főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ez megtiltotta a férfiaknak, hogy apácazárdába belépjenek nőnek álcázva magukat. Igen jelentős egy másik, 1502-es rendelet, mely a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. A törvényeket azonban nem igazán tartották be. Sőt, ugyanazokat a törvényeket kellett évről évre meghozni egészen 1789-ig. Manapság a mulatság idején se szeri, se száma az utcákon és a tereken kínált maszkoknak, amelyeket 5-10-20 euróért bárki megvehet, de ennél izgalmasabb, ha utcai kozmetikusokkal festet magának a karneválozó álarcot, mégpedig olyat, amely a karakteréhez illik. S ez sem kerül többe 5-10 eurónál. A ruhák viszont megfizethetetlenül drágák. Többségük a velencei városi tanács vagy valamely helyi klub tulajdona, netán kölcsönzőé.