A mókás megjelenés ellenére a zebrák többsége egyáltalán nem olyan szimpatikus, barátságos állat, mint gondolnánk. Kifejezetten agresszívek, makacsok, az embert – főleg idősebb korukban – megtámadják, váratlan helyzetekben pánikba esnek. Mindezen tulajdonságaik miatt nem alkalmasak arra, hogy az ember megbízható társai legyenek. Ezt sokan fájlalják, hiszen a zebrák immúnisak számos afrikai fertőző betegségre, így a fekete kontinensen munkára fogva kisebb valószínűséggel pusztulnának el, mint a lovak.

 

Természetesen akadnak olyan zebrapéldányok, melyek kitartó munkával megtaníthatók egyes mutatványokra, és munkára foghatók. Lord Rothschild, a neves állatgyűjtő például zebrákat fogott hintója elé; Rosendo Ribeiro, az első nairobi (Kenya) orvos pedig zebraháton tette meg az utat betegeihez 1907-ben.

 

Ha a zebrát valamely közeli rokonával – ló, szamár, póni – pároztatjuk, sajátos külsejű, ám kellemesebb természetű utódot kapunk. Ezeket a hibrideket sokkal könnyebb háziasítani, mint magát a zebrát.