A témához jobban értő geológusok sokkal többet tudnak arról, hogy milyen kőzetek találhatóak a Holdon, mint arról, hogy 16 km mélyen a Föld belsejében, a lábunk alatt milyenek húzódnak. Pedig a Hold esete sem lehetett könnyű dolog, mégis az űrhajósok hoztak róla kőzetmintákat, a földkéreg alatti kőzetek viszont hozzáférhetetlennek tűnnek.

Ha a Földünket megvizsgáljuk, akkor a felületét beborító kemény, egyenetlen réteg, a földkéreg, arányaiban nem vastagabb egy alma héjánál. Vastagsága 10 és 64 km között mozog. Nálunk, Magyarországon ez az érték átlagosan 25 km. A földkéreg egyébként a mélytengerek fenekén a legvékonyabb, szárazföldön a legvastagabb.

Az első kísérletek arra, hogy lyukat fúrjanak a Föld kérgébe, és túljussanak a kéreg-köpeny találkozásának határán, az 1950-es évek végén történtek az amerikai úgynevezett Mohole-program keretén belül.

 

1960-ban a kaliforniai partok mentén sor is került néhány próbafúrásra egy fúróhajóról. Ez a próbálkozás azonban kudarcba fulladt pénzügyi gondok miatt.

Újabb tíz év elteltével, 1970-ben a szovjetek elhatározták, hogy a földkéreg geológiai vizsgálata céljából a legmélyebb lyukat fúrják. A fúrásokat Finnországtól keletre, az északi sarkkörön túl fekvő Kola-félsziget szikláinál kezdték el.

 

 

A furat mélysége az 1980-as évek végére már meghaladta a 13 km-t, és ez volt a világon az első fúrás, mely az alsó kéregig hatolt. A végső cél, amit kitűztek, a 15 km volt, ami még mindig csak a fele út a köpenyig, mely ezen a ponton 30 km mélyen húzódik. Ennek a rekordmélységnek az elérése érdekében a szovjetek egy speciális technikát alkalmaztak. A fúrólyukban a fúrófejet a járat aljának közelében a rudazatra erősített turbina forgatja. A turbinát a lyukon át nagy nyomással lepréselt iszap hajtja meg, ami a fúrófejet sebességváltós áttétellel működteti.

 

 

A fúrófej könnyű alumíniumötvözetből készül, amit csere miatt néha a felszínre húznak, és segítségével vizsgálati célokra kőzetmintákat vehetnek. A szovjet tudósok arany-, vas-, kobalt- és cinkteléreket találtak, melyek valószínűleg a kőzetrepedéseken átszivárgó víz szállította ásványokból rakódtak le.

A fúrás előrehaladtával hirtelen hőmérsékletnövekedést tapasztaltak. 10 km mélyen a kőzet hőmérséklete a vélt 100 fok helyett 180 fokos volt. A hőmérséklet pedig nagy akadályt gördíthet a geológusok útjába, hiszen a fúrórudazathoz használt ötvözet 230 fok felett lágyulni kezd, ezért sokkal drágább anyagra, például titánra lenne szükség.

Ami pedig még plusz nehézséget jelenthet, hogy a legvékonyabb kéregrész eléréséhez a fúrást az óceánok mélyén kellene végezni. Ez pedig, lássuk be, nem kis probléma!

Így továbbra is megválaszolatlan a címben feltett kérdés, melyre reméljük, idővel valóban sikerül választ kapnunk!