|
Borvirág
2009. december 20., vasárnap 23:04
Borvirágos arc, borvirágos orr a népies neve annak a jelenségnek, mikor az arc illetve az orr bőrét kis hajszálerek pirosas-vöröses színű hálózata szövi át. Mint ahogy az elnevezés is utal rá, az emberek általában a túlzott mértékű alkoholfogyasztással hozzák kapcsolatba ezt a fajta bőrpírt.
Az alkoholizmus látható jelei között valóban szerepelhet egyes esetekben az imént leírt bőrterületek hajszálereinek tágulata, az esetek legnagyobb részében azonban az ítélet téves, nem a szeszes italok mértéktelen fogyasztása áll az elváltozás hátterében. Sok borvirágos arcú embertársunk ugyanis egyetlen csepp alkoholt sem fogyasztott élete során.
A betegség neve rosacea, mely főként 30 év felett jelentkezik, és leggyakrabban a nők körében fordul elő. Különböző súlyossági fokozatok ismeretesek: az enyhébb pirulási hajlamtól a kiterjedt gyulladással, csomószerű bőrelváltozásokkal járó, gyakran csúnya, főként az orr anatómiai deformitásait okozó, leginkább férfibetegeket fenyegető változatig sokféle megjelenése ismert.
Lefolyását tekintve az orron, az orcákon, az állon és a szemek körül a bőr vöröses színezetet ölt, égő érzés kíséretében gyulladttá válik. Idővel értágulatok, gyulladásos, gennyet is tartalmazó csomók jelennek meg a faggyúmirigyek környékén, az orron, arcon, nyakon. A kezdetben többnyire csak időszakosan fellépő (órákon, napokon keresztül fennálló), esetenként rohamszerű tünetek az idő előrehaladtával állandósulhatnak.
Sokszor szemészeti tünetek is társulnak, mint pl. szemhéj vagy kötőhártya gyulladás. A kórkép pontos kiváltó oka ugyan nem ismert, számos hajlamosító faktor sikerült azonban azonosítani. Legfontosabb tényező az egyéni hajlam, de a stressz, bizonyos emésztő szervrendszeri gyulladások és fertőzések (pl. Helicobacter pylori baktériumfertőzés, atka), magas vérnyomás, sugárzások (napfény, szolárium), hideg-meleg váltakozás (szauna, légkondicionáló), hormontartalmú gyógyszerek, fűszeres ételek mértéktelen fogyasztása és elhanyagolt bőrhigiéne provokálhatják a tünetek megjelenését.
Oki terápia híján egyelőre csak a tünetek csillapítása lehetséges, ezért meg kell próbálni kiiktatni a kiváltó tényezőket, háttérbetegségeket (pl. antibiotikum terápia). Az apró tágult erecskék lézeres vagy mikrohullámos beavatkozással gyakorlatilag hegek hátramaradása nélkül eltüntethetők. A durvább elváltozások esetleg sebészileg korrigálhatók.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
prostitúció, emberkereskedelem, Tour, 2010, győztes, hivatalos, elfogatóparancs, bunda, vizsla, baleset, esett, öregember, Hatala József, távozik, lemondás, NVSZ, gyilkosság, játszótér, Nyíregyháza, családi ház, tűz, halálos ágy, helyszínelés, rendőség, Zac Efron, fényképészet, fotózás, Baunok, kegyetle, jegyzőkönyv, Orbán, közvélemény kutatás, népszerűség, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új, lebegő ágy, otthon, gáspár laci, videoklip, kálciumtabletta, kálcium, szívroham, duna, diák, portugál, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, zombi, idősotthon, spornap, balatonfüred, unix, rozs, kenyér, zsemle, geréb, kegyelem, áder, köztársasági elnök,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|