A salisbury-i katedrális

Az angliai Salisbury híres városa a világ legmagasabb középkori tornyával dicsekedhet. A 123 méter magas torony lebilincselővé fokozza a katedrális amúgy is elragadó látványát.

Ma már nehezen tudjuk elképzelni, de a torony megépítése igen vakmerő és elképesztő ötletnek tűnt a 13. század végi statikai ismeretek mellett, nem is beszélve arról, hogy a katedrálisnak otthont adó terület igen nedves alapul szolgál a több ezer tonna súlyú épületnek. A nagy munkába mégis belevágtak: emelkedjék a torony Isten dicsőségére!

Az 1220-ban elkezdett, s az 1258. évben elkészült katedrális az angol gótika ízlésvilágának megfelelően nyerte el formáját. Az angol gótika a templomépítésben inkább a hosszan elnyúló alaprajzú, ám mérsékelten magas formát részesítette előnyben a Franciaországban divatos égbenyúló épületekkel szemben. (A salisbury-i katedrális apszisa 27, míg pl. a reims-i és amiens-i katedrális apszisa 30-40 méter magas.) Ennek köszönhetően a templom belső terét mentesíteni tudta a robosztus tartóelemektől, mely a szinte alig látható, diszkrét támívek, tartóoszlopok miatt könnyed és légies benyomást kelt.

Mintegy harminc év múlva az épületet a kor ízlésének megfelelő, lapos tetejű toronnyal egészítették ki, ám ami a belső teret illeti, továbbra is igyekeztek megőrizni a könnyed formákat: az alig 1,5-2 méter (!) mélyre alapozott tornyot karcsú oszlopok támogatására bízták.

Az igazi istenkísértés csak ezután következett. A megváltozott korízlést követve 1315-ben hozzáláttak, hogy a torony tetejére csúcsot emeljenek. A nedves talajra alapozott, gyenge oszlopokon nyugvó torony súlya 6400 tonnásra növekedett. Hasonló meggondolatlanság több középkori torony vesztét okozta. Ez az egy mégis megmaradt. Hogyan?

A katedrális mai látogatójának, ha alaposan figyel, szembetűnhet, hogy az ügyesen elrejtett statikai elemek csak egyetlen helyen, a torony körül válnak nagyon is láthatóvá. A karcsú oszlopokat, melyek a torony súlya alatt meghajoltak, vaskosabb társaik támogatják. Nélkülük ma nem állna a torony. A csúfos zuhanástól egy 17. századi építész, Sir Christopher Wren mentette meg: ő észlelte ugyanis, hogy a torony dőlésszöge majd egy méternyire eltér a függőlegestől, ezért vasrudakkal sietett a tartóoszlopok segítségére. Ezeket mintegy 200 év múlva cserélték ki a katedrális stílusához jobban illő tartóelemekre. Ekkor állapították meg, hogy a Wren munkájának köszönhetően a dőlésszög nem növekedett. Ígyhát a salisbury-i katedrális máig büszkén viseli egetverő tornyát - még ha egy icipicit ferde is.