Természetesen e szabály alól is vannak kivételek. Az egyik ritka kivétel a különleges új-zélandi madár, a kivi. E röpképtelen madaraknak rossz a látásuk, de kiváló a szaglásuk. Orrlyukaik a csőrük hegyén nyílnak, és hosszú csőrüket szondaként a talajba dugdosva kifinomult szaglóérzékük segítségével találják meg táplálékukat, a férgeket.

 

A viharmadár-alakúak rendjébe tartozó madarak (albatroszok, viharmadarak és viharfecskék) sok faja is képes érzékelni a vízfelszínen úszó halolaj szagát. Így tudnak rátalálni a halrajokra, mivel nem túl kulturált, sok mocsokkal járó táplálkozásuk folyamán olajos hab képződik a tenger felszínén.

 

A madarak harmadik csoportja, amelyről egyértelműen kiderült, hogy használják szaglóérzéküket az élelem megtalálásához, a keselyűfélék. Mind ó-, mind újvilági fajokról kimutatták, hogy különböző mértékben a szaglásukra támaszkodva találják meg a dögöket. A pulykakeselyűnek például annyira jó a szaglása, hogy régen a gáztársaságok használták őket gázszivárgások észlelésére. A gázcsövekbe etil-merkaptánt pumpáltak, amely a bomló tetemekből is fölszabadul. Ahol repedés volt a csöveken, ott köröztek a keselyűk.

A madarak még néhány csoportja rendelkezik jól fejlett szaglólebennyel, de egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy használnák a szaglásukat a zsákmány megtalálására. Közéjük tartoznak a különféle gázlómadarak, sok vízimadár, a lappantyúk és a sarlósfecskék.