Mint mindannyian tapasztaljuk, idővel személyes élményeink, egyes képességeink és lexikális tudásunk bizonyos elemei is kikopnak az emlékezetünkből. A felejtés, bár sokszor negatív jelentéssel ruházzák fel, a kóros eseteket kivéve nem az emberi elme fogyatékossága, hanem megközelítően hasonló jelentőséggel bír, mint a megjegyzés és a már meglévő emlékek felidézése. Így a felejtés – főleg tanulásban tapasztalt – hátrányai ellenére az alábbi előnyökkel gazdagít minket.

A felejtés már az információ rögzítésében is kardinális szerepet tölt be. Az érzékeink nyomán tudatunkba zúduló jeláradat döntő része számunkra jelentéktelen. Ez a jelhalmaz zaj, amelyet agyunk legátol, hogy az egyén számára érdekes vagy fontos információ feldolgozásának szabad teret adjon. A felejtés tehát az elme jelfeldolgozó működése szempontjából aktív folyamat, amely a halántéklebeny mélyén, a hippocampusban (csikóhalra emlékeztető agyterület) zajlik, és a megjegyző, tároló, illetve felidéző folyamatokkal finom egyensúlyban működik az egészségesek emlékezetében.

 

A felejtésnek azonban nemcsak az információ rögzítésében van szerepe. Hozzátartozik a leleményességhez, a rácsodálkozásra való képességhez, de lélektani jelentősége is van. Az első esetben a meglévő információk olykor nem elegendőek egy probléma megoldásához, azonban azok átmeneti figyelmen kívül hagyása új összefüggések felismerésére adhat alkalmat. Nem egy korszakalkotó tudományos elmélet ily módon született, de a hétköznapokból is ismerünk erre példát.

 

A rácsodálkozás legtöbbször felemelő érzés. Az erre való képesség a gyermekek sajátja, amely a tapasztalatok és a tudás gyarapodásával egyre inkább háttérbe szorul. A rácsodálkozás a jelenre szorítkozó megismerési élmény, amely a felnőttkorban már egyre inkább a felejtéstől függ.

 

Nem elhanyagolható a felejtés a tudat védekező mechanizmusaként sem. A túlzott lelki megterhelést jelentő emlékek elhárítása is lehet a felejtés feladatainak része.