|
Földalattiztak a Múzeumok Éjszakáján
BKV Zrt., Studio Metropolitana
2010. március 17., szerda 00:14
A kisföldalatti állomásain a Múzeumok Éjszakáján indult útjára a Főváros eddigi legszélesebb kulturális-művészeti összefogása, a Budapesti Kulturális Klaszter (BUKK). Az összefogás célja az volt, hogy a város közösségi helyszíneit, köztereit alakítsa kulturális, összművészeti programok tereivé, bevonja Budapest lakosait újszerű kulturális élményekbe, izgalmasabbá, életrevalóbbá, szerethetőbbé tegye a várost.
A budapesti kulturális élet főszereplőiből összeállt Budapesti Kulturális Klaszter az idei Múzeumok Éjszakáján mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az eddigi legszélesebb összefogás eredményeként szombaton este 6 és 11 óra között olyan kulturális kavalkádból válogathattunk, mint például a Hólyagcirkusz performanszai a Hősök terén - részletek a Merlin Színház elmúlt 12 év legsikeresebb előadásaiból, hallgathattunk jazzkoncertet az Oktogonon, vagy komolyzenét a Vörösmarty utcánál, valamint ízelítőt kaphattunk népzenéből is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak tálalásában, vagy nézői lehettünk a Honvéd Színháznak a Széchenyi fürdőnél. A Deák téren az Oltalom Karitatív Egyesület és kulturális utcalapja, a Csillagszálló jóvoltából Bekő Judit festőművész vezetésével hajléktalan művészek portrékat rajzoltak a jelentkezőkről, és bemutatták irodalmi, zenei alkotásaikat, az újság megvásárlásával pedig támogathattuk a hajléktalanokat. A Bajcsy-Zsilinszky úti megállóban a POP UP BUDAPEST rendezvény a Budapesten élő külföldiekre fókuszált, közelebb hozva őket a budapesti underground kultúrához és kulturális párbeszédet kezdeményezve a budapestiek és a budapesti külföldiek közt. Szemben velük a Bajcsynál adhattuk le a Budapest Véleményládába véleményeinket, hogy jövőre még sikeresebb lehessen a rendezvény.
A néhány kiemelt programon kívül még számos érdekes kiállítást, filmalkotást tekinthettünk meg és különböző előadásokat hallgathattunk meg az éjszaka folyamán a kisföldalatti vonalán.
„A BKV lelkes híve és támogatója minden olyan kulturális, művészeti produkciónak, amely gazdagítja Budapest kulturális életét, növeli a város vonzerejét, szerethetőbbé teszi Budapestet lakosai számára. Mi is izgalommal várjuk, hogy a Múzeumok Éjszakáján a kisföldalatti is átalakuljon rendhagyó művészeti helyszínné. A programsorozathoz a BKV Zrt. azzal is csatlakozik, hogy megnyitjuk a BKV Múzeumában Hajnal András Párizs-Budapest, élet-képek a föld alatt című kiállítását.”- mondta el Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója a szombati eseményről.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Apollo23, Varga Viktor, bringa, vakond, futam, metró, négyes, tarlós istván, gyurcsány, ferenc, bkv, bliccelt, marihuana, drog, foldalatt, ultetveny, dealer, beruházás, BKV, Tour, 2010, győztes, hivatalos, idős nő, gyilkosság, Kaposvár, játszótér, Nyíregyháza, miskolc, faház, duna, diák, portugál, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, lajosmizse, vizes akna, lakástűz, XI.kerület, halálos áldozat, házkutatás, lopás, eltűnt, szökés, fiatalkorú, szinyei, festmény, vadregényes, Örményes, gránátok, bomba, lőszerek, vasút, Peller Mariann, Jóban Rosszban, apáca, Csatáry László, náci, háborús bűnös, kulcs, sírkert, nyelv, tanulás, nyelviskola, tanfolyam, Beregdaróc, hőkamera, orvvadász, rendőrség, gyanúsított,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|