|
Fotótörténet
2010. február 18., csütörtök 00:21
A camera obscura-t, a sötét kamrát már a középkorban is ismerték, és kísérleteztek vele. Ez egy zárt doboz, elülső falán kis nyílással.
A nyíláson áthatoló fénysugarak a kívül lévő tárgyak színes, hű, de fordított képét rajzolják ki a doboz hátsó falának belső oldalára. A sötétkamra első tüzetes leírása Leonardo da Vincitől származik. A camera obscura ugyanazon elvek szerint állította elő a tárgyak képét, mint a későbbi fényképezőgép. Eleinte kézi rajzoláshoz szolgáló segédeszköznek tekintették, de kézenfekvővé vált a gondolat, hogy ezt a képet valahogyan rögzíteni kéne.
A középkori alkimisták fölfedezték, hogy a fény az ezüstnitrátban külső elváltozással is járó vegyi folyamatokat indít el. Azonban az a törekvés, hogy a fény hatására bekövetkezett átalakulásokat képek rögzítésére használják, csak az újkor elején született meg.
1727-ben Schulze német orvos az ezüst-kloridot próbálta átvilágított kéziratok másolására használni. Wedgewood a XIX. sz. elején azzal kísérletezett, hogy a camera obscura hátfalán megjelenő képet ezüstnitráttal és ezüst-kloriddal kezelt papírra rögzítse, képei azonban halványak maradtak. Először Niepce-nek sikerült 1824-ben a camera obscura képeit tartósan rögzíteni egy fémlapon.
A felvétel 8-10 óráig tartott. Daguerre fedezte fel az ezüst-jodid nagyobb fényérzékenységét, és 1837-ben jódgőzzel edzett ezüstlemezen hozott létre állandósított képet. Az angol Talbot-tal párhuzamosan arra is rájött, hogy a fényérzékeny réteget lényegesen rövidebb ideig kell megvilágítani, ha a képet kémiai utókezelés útján hívják elő. A század közepétől üveget használtak a fényérzékeny anyag hordozó alapjául, s csak az 1880-as években alkalmaztak először celluloid filmet.
Azzal párhuzamosan, hogy az embereknek sikerüljön a tárgyak hiteles másolatát maradandóvá tenni, folyt az a törekvés is, hogy mozgóképet is létrehozzanak. 1872-ben az angol származású kaliforniai milliomos rengeteg pénzt adott Muybridge-nek, aki az ügetőnél 5-6 méterenként fényképezőt helyezett el, s zsinórt feszített ki a lovak elé, hogy amikor odaérnek, a fényképezőgép automatikusan exponáljon, így 12-36 fázisképet készített. A berendezés csak 1878-ban lett működőképes.
Csakhamar sikerült folyamatosan mozgatott celluloid szalagra venni a londoni Hyde-parkban sétáló járókelőket. A filmvetítő berendezésekkel folytatott kísérleteknek Edison egyik találmánya adott ösztönzést: celluoid filmtekercs két szélét perforálta, hogy a filmszalag ne csúszhasson el fölvétel vagy lejátszás közben. Az az újítás, hogy a filmet közönség elé lehessen vinni, felhagyva a 'kukucskálós' módszerrel, a Lumiere-testvéreknek jutott. 1926-tól fokozatosan elterjedt a hangosfilm, s az 50-es években a színesfilm. Azonban az első színesfilm már 1935-ben elkészült.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
önkényuralmi jelek, nagykanizsa, festés, horogkereszt, tranzakciós illeték, biztosítási adó, Btk., Zac Efron, fényképészet, fotózás, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, youtube, video, feltöltés, okostelefon, xperia, megjelenés, MTI, leépítés, MTVA, Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, Kubica, visszatér, Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, döntés, ítélet, kolompár orbán, Tamás atya, Jóban Rosszban, emlékepizód, halál, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, adóhivatal, söralátét, adóbevallás, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, panel, ellenőrzés, bírság, mentelmi jog, tilki attila, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, fényképező, olympus, bika, pózolás, posztolás, internet, tom, cruise,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|