|
Hány szíve van a polipnak?
2010. március 12., péntek 00:50
A különböző polipfajok a puhatestűek (Mollusca) törzsébe, azon belül a lábasfejűek (Cephalopoda) osztályába tartoznak. Vérkeringésük igen sajátosan alakult.
Míg az emlősöknél a vért egyetlen szív pumpálja az egyik vérkörön keresztül a tüdőbe, a másikon keresztül a test többi részébe, addig a lábasfejűeknek két kis segédszíve is van.
A szisztémás szív juttatja el az oxigénben dús vért a polip testének legnagyobb részébe. A két kopoltyú tövében található egy-egy járulékos szív is, amely a testben „elhasznált”, immár oxigénben szegény vért keresztülpumpálja a kopoltyúkon, ahol az ismét oxigént vesz fel, és visszajut a szisztémás szívbe.
A polipoknak tehát valóban három szívük van, más-más feladatkörrel. További érdekesség, hogy sok más puhatestűhöz hasonlóan a polipok vére is kék színű.
Ennek oka, hogy vérükben az oxigén szállítását nem a piros színt kölcsönző hemoglobin végzi, hanem a hemocianin, melynek oxigénnel kötést létesített formája kék színű. A hemocianinnak normál körülmények között a hemoglobinénál gyengébb az oxigénkötő képessége, azonban az oxigén alacsony parciális nyomása mellett és hideg környezetben – márpedig a polipok ilyen viszonyok közt élnek – sokkal hatékonyabb annál.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Young G, Vidámpark, Viva Comet, Sebestyén Balázs, Class Fm, cápák, autó, vicces, jármű, extrém, polip, antarktisz, méreg, vb, 2010, spanyol, holland, papagáj, alvás, horkolás, depp, cage, TörökZsolt, MSZP, TörökZsolt, LaborcSándor, KellerLászló, Baunok, kegyetle, gyilkosság, jegyzőkönyv, kálciumtabletta, kálcium, szívroham, Kullai Timi, megasztár, caramel, fellépés, vasas, kiss gergely, elutazik, Gesztesi Károly, fia, pálinka, donor, szív, vese, átültetés, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, muamba, kórház, termál, államosítás, holding, fürdő, Bombera Krisztina, gyermekvédelem, AVON, erőszak, VV Jerzy, vetkőzés, barátnő, párkapcsolat, Tisztelet Társaság, Schmuck Andor, retro parti, lakástűz, Nyíregyháza, holttest, swarovski, disney, mesefigurák, Balotelli, édesanyja, örökbeadás, Manchester City,
 |
Tudtad hogy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|